Amikor a szülő hite öli meg a gyermeke hitét

Vajon milyen arányban maradnak meg a gyermekeink a gyülekezeteinkben?

Nem ismerek ezzel kapcsolatban magyar statisztikákat, inkább csak sokat láttam, tapasztaltam, sokakkal beszélgetek erről, miközben járom a gyülekezeteket vagy hallgatom a lelkészeket az APCSEL29 képzésein, és az érzésem szerint ezen a téren is rosszul állunk. Bérmálás vagy konfirmáció jórészt az idősebb generáció elvárása miatt – de utána alig marad valaki a népes (?) csoportból felnőttkorára a gyülekezetben.

Az apák fontossága

írta: Mark Gungor (2011. január. 27.) fordította: Jóföldi Barna

Olyan kultúrában élünk, ami minimalizálja a férfiszerepet, alulértékeli az apák fontosságát és általánosságában hajlamos tagadni a férfi nemet, mint szükséges dolgot. A 60-as, 70-es években kezdődött női feminista mozgalomtól kezdve, folytatva az olyan gondolatokig, hogy a nőnek nincs is igazán szüksége a férfira, hiszen szinte mindent meg tudnak tenni a családban, amit az apa tesz, a férfiszerep már idejétmúlt.

 Milyenek a keresztények a Google találatai alapján?

Találtam egy döbbenetes képet az egyik angol nyelvű blogon arról, hogy milyennek látnak bennünket, keresztényeket a saját kortársaink a Google keresései alapján.

A biztonság kedvéért fordítok.

A keresőkifejezés ez: „A keresztények miért ennyire…” – és innen a Google a legáltalánosabb és leggyakrabban begépelt találatokat kínálja fel automatikusan a lehulló menüben. Ez a lista tehát az internetes keresések alapján generálódik.

 Miben hisz egy ateista?

Egy  (állítólag) valós, megtörtént beszélgetés leirata:

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel és a következő párbeszéd alakul ki:
Prof:  -  Hiszel Istenben?
Diák:  -  Teljes mértékben, uram.
Prof:  -  Jó-e Isten?
Diák:  -  Természetesen.
Prof:  -  Mindenható-e Isten?
Diák:  -  Igen.
Prof:  -  A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg.

 C.H. Spurgeon egy alkalommal azt mondta, hogy "a kálvinizmus maga az evangélium". Ez alatt nem azt értette, hogy csak a kálvinisták hirdetik az evangéliumot, vagy hogy mindaz, ami történetileg a kálvinizmushoz kapcsolódik, az evangéliumnak is része. Spurgeon nem ekkleziológiai, hanem szoteriológiai értelemben volt kálvinista. Vagyis nem a kálvinizmus egyházias megvalósulását, hanem a kálvinizmusnak az üdvösséggel kapcsolatos teológiai hagyományát tartotta az evangélium legtisztább kifejtésének.