Lukács 16:19-31. 

¹⁹<>"Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. ²⁰<>Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele, ²¹<>és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. ²²<>Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. ²³<>Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. ²⁴<>Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. ²⁵<>De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. ²⁶<>Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. ²⁷<>Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; ²⁸<>mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. ²⁹<>Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! ³⁰<>De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. ³¹<>Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül."

·        Lk 16:19-26. Jusson eszedbe!

A gazdag és Lázár példázata Lukács önálló anyaga, az előző egységek bevezetése után a farizeusi teológiának a gazdagság és szegénység kérdésében vallott álláspontját utasítja el. Ennek optimista folyamatossága helyébe, amelyet a földi élet és az embernek a halál utáni sorsa között feltételez, a legkeményebb ítéleten alapuló diszkontinuitást teszi, és ezt – mai szóval élve – a társadalmi rendszerváltozás képében fejezi ki. A történet ismeretes lehetett Jézus környezetében, de sajátos alkalmazása megdöbbentően új. Viszont ahogyan a halál utáni életről beszél, azt nem ő mondja, hanem a korabeli zsidóság szemléletéhez alkalmazkodik vele (vö. 20:34kk.; egyébként görög mitológiai fogalmat is alkalmaz: hadés 23. v.).

Lukács evangélista az anyagi javakról és a törvény érvényességéről folyó vitát a külön forrásból vett példázattal viszi tovább. Ebből kitűnik, hogy Jézus nem szünteti meg az ószövetségi törvénybe foglalt igazságok érvényességét, sőt megerősíti és teljességre viszi.

A szegény neve Lázár. Ez az egyetlen eset Jézus példázatiban, amelynél egy szereplő nevet kap. Hangsúly van a jelentésén: Él-Ázer = Isten megsegít. Jézus olyan szegényről beszél, aki Istenbe veti bizodalmát (Lk 4,18 és 6,20).

A gazdag és a koldus rajza hűségesen idézi a keleti társadalmak megdöbbentően éles ellentéteit, csak itt nem a pogány embertelenség riasztó példája áll előttünk, mint a tékozló fiú példázatában. Izráel fia a koldus (neve is mutatja: Lazaros, héb. ló’cäzär „nincsen segítség” vagy ’él ’ecázár „Eleázár: Isten segít”; a konkrét név nem zárja ki azt, hogy az elbeszélés példázat), akinek nyomorúsága mérhetetlen (a kutyák említése mindenképpen tisztátalanságra utal; vagy úgy, hogy ezek az állatok a koldust maguk közül valónak, esetleg halottnak nézték; vagy úgy, hogy érintésük, amely ellen Lázárnak nem volt ereje védekezni, szüntelenül tisztátalanná tette a szerencsétlent).

Kiáltó nemcsak a szociális, hanem a vallásos igazságtalanság is. Mindketten meghalnak. A szegényről angyalok gondoskodnak. A gazdag még a végső tisztességet is megkapja. Ezután következik a fordulat: Lázár az üdvösség helyére, a gazdag a kárhozatba jut.

Az üdvösséget lakoma képével szokták szemléltetni, és Jézus is sokszor használja ezt a képet példázataiban. Az ünnepi lakomákon párnákra dőlve, balkönyökre támaszkodva ettek, és a fő vendég a gazda előtt feküdt. Így értendő az, hogy Lázár „Ábrahám kebelén” volt, vagyis a főhelyen volt.

A szenvedés helyét tüzes, sötét, és víztelen helynek képzelték, amelynek nyomorúságát növelte, hogy látni kellet onnan az üdvözültek örömét. Jézus itt az ő korának ismert képzeteivel rajzolta meg a túlvilágot. Ezekkel  a színes képekkel hívja fel a figyelmet a fő dologra: arra az ítéletre, amely megfordította a helyzetet a gazdag és a szegény között.

Éles az ellentét a két ember halálának ábrázolásában is: az egyik Istennél, a másik csak emberek részéről vette el a megbecsülés jeleit. De a legbeszédesebb halál utáni sorsuk rajza: a földi viszonyokhoz képest minden a visszájára fordul, és az a szakadék, amely most választja el a két embert, ítéletes mása annak, amelyet a gazdag létesített önmaga és a koldus között a földön, – még csak nem is elvetemült gonoszságból, csupán közönyével és érzéketlenségével, amelyet a farizeusok természetesnek is találtak teológiai álláspontjuk alapján.

Jézus hangsúlyt tesz arra, hogy az ítélet végleges: az üdvösség és a kárhozat helye között semmiféle közlekedés nem lehetséges. Ábrahám a gazdagnak mindenféle ilyen kérését elutasította.

Jézus a gazdagok felé fordul a példázattal. „Jusson eszedbe!” – mondta Ábrahám a gazdagnak. Minden jó rendelkezésére állott életében, most mégis a szegényhez fordul segítségért, akit addig észre sem vett.  Ez a bűne.

·        Lk 16:27-31. Mózes és a próféták

A gazdag szeretné ez után rokonaihoz elküldeni Lázárt, hogy időben megtérjenek, és másképpen használják vagyonukat. Érdekes, hogy a gazdag ebben a helyzetében is atyjának szólítja Ábrahámot, és Ábrahám a megfelelő megszólítással válaszol, de mindez nem változtat a tényeken. Sem a gazdag, sem hozzátartozói sorsán nem lehet az általa kért módokon változtatni. Izráel fiainak kiváltsága, de lehetőségeik korlátja is az, hogy ott van nekik Mózes és a próféták. Ha ezek szavára sem hittek Jézusban, akkor senki és semmi nem segíthet rajtuk. A feltámadott Krisztus szava is hiábavaló volna hozzájuk, ezért nem is adatik meg nekik ez a lehetőség (vö. Jn 5:45kk.).

A farizeusok és az írástudók azért nem tudják elfogadni Jézus beszédét, mert a legérzékenyebb pontjukon, az anyagi javakhoz való viszony kérdésében a Szentírásra sem hallgattak.

A példázatnak tehát fontos mondanivalója van Jézus evangéliumának és Isten törvényének egymáshoz való viszonyáról. Az egész ószövetség arról tanúskodik, hogy a földi javak Isten ajándékai, és ezt annyira kiélezi, hogy Isten az emberért teremtette a világot. De ugyanilyen határozottan állítja, hogy Isten elítéli a szociális igazságtalanságokat, a visszaélést jó ajándékaival. Mózes és a próféták sokféle parancsolattal és rendelkezéssel próbálták a szociális igazságot érvényesíteni. Istennek akarata tehát az, hogy a tőle kapott javak az egész nép közös javát szolgálják. Jézus Istennek ezt a törvényét a földi élet megmásíthatatlan rendjének tekinti.

·        Kérdések:

1.                 Milyen jelentősége van annak, hogy az egyik szereplőnek van neve a másiknak pedig nincs?

2.                 Milyen különbséget vehetünk észre a példázat két főszereplőjének halála leírásában?

3.                 Milyennek írja le Jézus a mennyországot?

4.                 Milyennek írja le Jézus a poklot?

5.                 Mit jelent a menny és a pokol közötti „nagy szakadék”?

6.                 Mikor kezdett kiépülni a gazdag és Lázár közötti szakadék?

7.                 Miért utasítja vissza Ábrahám a gazdag ember kérését?

8.                 Mi volt a gazdagnak az igazi bűne?

9.                 Miért nem elegendőek a mennyei jelek a hitetlenek meggyőzésére?

10.             Mire figyelmeztet minket a példázat?

·        Házi feladat: Elolvasni Lukács 17:1-10.