Az evangéliumíró tanítvány példája: Márk

Olvasmány: ApCsel 12, 11-17.

„Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban.” 2Tim 4, 11.

Református egyházunkban ma az ún. „Bibliavasárnap” van, amikor országszerte a templomokban a perselyek a bibliakiadás és terjesztés céljaira vannak kitéve. Ilyenkor általában az igehirdetések is kapcsolódnak a Bibliavasárnap témájához.

Néhány hete egy sorozatot kezdtünk el az Apostolok Cselekedetei alapján, azokról a kevésbé ismert bibliai személyekről, akiket Isten nagy feladatok elvégzésére használt. Folytatva ezt a sorozatot ma az evangéliumíró tanítványról, Márkról szeretnék beszélni, s így egyben a bibliavasárnap témájához is kapcsolódni.

Márkról voltaképpen nem sokat tudunk. Az Apostolok Cselekedeteiben és Pál apostol leveleiben is csak néhány helyen van megemlítve a neve, de személyéről szinte semmi konkrétumot nem mond el a Szentírás. Annál fontosabb viszont az a mű, aminek létrehozására Isten használni tudta őt. Márk volt az, aki elsőként lejegyezte az evangéliumot. Lehet, hogy nem sokat tudunk meg magáról, Márk személyéről, de azt tudjuk róla, hogy ha Isten nem formálta volna őt nagy türelemmel használható eszközzé, akkor ma hiányozna a Bibliánkból a Márk evangéliuma.

Szeretném először Márk élettörténetét négy részre osztva bemutatni: gyerekkora, a nagy fordulat, a visszaesés, új kezdés és hűség mindhalálig, majd pedig az általa szerzett evangéliumot is bemutatni röviden.

1./a. Márk gyermek- és ifjúkora.

            Az Apostolok Cselekedeteiben található, különös történetre szeretnék utalni, ahol először találjuk Márk nevét megemlítve. A történet arról szól, amikor Heródes Agrippa király Jakab apostolt lefejeztette, Pétert pedig börtönbe zárta, és Isten csodálatos módon egy angyal által kiszabadította Pétert a börtönből, aki a gyülekezet közösségébe ment, Mária házába, akiről ezt jegyzi meg a Szentírás: „ő anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.” Az első keresztyén gyülekezet tehát rendszeresen Márk-János édesanyjának a házában gyűlt össze, aki hívő asszony volt, és a baráti köre is hívőkből állt. Megtudjuk tehát azt, hogy milyen légkörben nőtt fel a kis Márk. Apját nem említi a Szentírás.           

Nagy ajándék istenfélő, hívő otthonban felnőni, ahol naponta hangzik az Isten igéje, ahol egészen természetesen hozzátartozik a mindennapokhoz a közös imádkozás, és házi istentiszteleteket is tartanak. Ez egy életre szóló tartást ad azoknak a gyerekeknek, akik ilyen családban nőnek fel. Biztos alapot, amire építeni lehet. Azt mindnyájan tudjuk, hogy mennyire döntő, hogy egy gyermek mit hall és mit lát otthon. Ez minden szülőnek nagy felelőssége és áldott lehetősége. Aki ezzel nem törődik, az nem tudja, milyen értékektől fosztja meg a gyermekét. Ezt a célt szolgálják a múlt félévben elindult vasárnapi gyerek-istentiszteletek, a baba-mama kör alkalmai és a most induló ifjúsági óra alkalmai is. Nagyon fontos tehát arra odafigyelni, hogy gyermekeink és ifjaink számára a gyülekezet otthont és közösséget tudjon biztosítani, de ez csak a szülők segítségével és együttműködésével lehetséges.

Amikor Pál apostol utolsó fogságából Timóteusnak, az ifjú tanítványának ír, aki éppen nagyon nehéz körülmények között végzi szolgálatát, akkor arra emlékezteti őt, hogy ne felejtse el azt, hogy már édesanyjának, sőt nagyanyjának is képmutatás nélküli hite volt és ők már otthon megtanították Timóteust az Írások ismeretére.

            Azt olvassuk tehát, hogy Márk Timóteushoz hasonló jó alapokat kapott otthon a családjában. Azt nem tudjuk, hogy Jézussal találkozott-e személyesen, de valószínű, hogy igen. Van olyan feltételezés, hogy az a ház, amelyről itt az Apostolok Cselekedetei említést tesz, hogy a tanítványok ott együtt imádkoztak, esetleg ugyanaz volt, ahol Jézus korábban az utolsó vacsorát is elfogyasztotta a tanítványaival.

            A Márk evangéliuma végén pedig van egy érdekes és különös jelenet, amelyik nincs benne a többi evangéliumban: „Amint Jézust elfogták, mindnyájan elhagyták őt és elfutottak. De követte őt egy ifjú, aki csak inget viselt meztelen testén: őt is elfogták, de ő az ingét otthagyva meztelenül elmenekült.” (Mk 14, 50-52.). Ezt az apró részletet a többi három evangélista nem tartotta fontosnak lejegyezni, de Márk igen. Mégpedig azért, mert ő maga volt az bizonyos ifjú, aki akkor is Jézus mellett maradt és követte őt, amikor a tanítványok már szertefutottak.

1./b. A nagy fordulat Márk életében.

           Az Apostolok Cselekedeteiben található következő részben azt olvassuk, hogy Márkot meglátogatta nagybátyja, Barnabás és annak egy barátja, Pál. A pogányokból lett keresztyén gyülekezetek adományát hozták el ők, amit a jeruzsálemi éhező szegények megsegítésére gyűjtöttek össze. Azt olvassuk, hogy amikor visszaindultak a keresztyén misszió folytatására, magukkal vitték Márkot. Nagy döntés lehetett ez, otthagyni mindent: családot, otthont, munkát, a szeretett gyülekezetet és elindulni két számára félig-meddig még ismeretlen felnőttel. Nem kis döntés lehetett ez, de micsoda kiváltság. Két ilyen kipróbált, hűséges apostol mellett tanulni, hogyan kell Jézusról bizonyságot tenni, az evangéliumot hirdetni a pogányoknak. Márk így tanúja lehetett mindazoknak a csodáknak is, amelyeket az apostolok az Úr Jézus nevében tettek. Saját szemével láthatta és tapasztalhatta az evangélium erejét és hatalmát, hogyan lesznek pogányból hívővé, és hogyan kell helytállni mindenféle próbatétel és nehézség közepette. Márk számára ez az időszak volt a felkészülés iskolája. Mindazt, amit később az evangéliumban Márk lejegyzett, itt a misszióban újra és újra hallhatta a bizonyságtételekben. Az Úr Jézus szavait és tetteit ugyanis az apostolok és az ősegyház szóbeli bizonyságtétele őrizte meg az első néhány évtizedben.

1./c. A visszaesés Márk életében.

            Egy ideig jól végezte a szolgálatát Márk, de aztán egy idő után történt valami, ami miatt egy visszaesés következet Márk hitbeli fejlődésében. Márk nem bírta azt a megfeszített tempót, amit az apostolok diktáltak. Nem tudjuk pontosan miért, de egy idő után otthagyta a szolgálatot és hazament. Talán még éretlen volt a hite, talán nem tudta, mire vállalkozott, amikor igent mondott Barnabásék hívására. Talán, ahogy távolodtak otthonról, egyre messzebb kerültek, egyre erősebben rátelepedett a honvágy. Nem tudjuk. A lényeg, hogy ezt olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben: „Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfiliai Pergébe, János azonban elvált tőluk, és visszatért Jeruzsálembe.” (ApCsel 13, 13).

            Pál apostol ezt olyan rossz néven vette, hogy hosszú ideig nem is bocsátotta ezt meg Márknak. Később, amikor a második közös missziói útjukra indultak volna Barnabással, és ő szerette volna ismét magával vinni Márkot, Pál nemet mondott és így elváltak utjaik. Pál ekkor Szilásszal, egy tekintélyes jeruzsálemi hívővel indult tovább, Barnabás pedig ismét maga mellé vette unokaöccsét, Márkot és most ők ketten szolgáltak együtt. Barnabás tehát felismerte, hogy Márk megbánta a múltkori megfutamodását, látta rajta, hogy sokat érlelődött a hite, és több bizalmat előlegezett neki, mint Pál. Ez a bizalom jót tett a fiatal és kezdő misszionáriusnak, és ettől kezdve Márk mindent vállalva hűségesen meg is maradt ebben a szolgálatban. Az egyházi hagyomány úgy tartja, hogy a későbbiekben Márk Péter apostolnak volt útitársa és segítője a misszióban.

1./d. Az új kezdés és hűség mindhalálig.

            Ezután kezdődik tehát egy új szakasz Márk életében. Az egyház Ura, Jézus Krisztus egy új kezdet lehetőségét adta meg ennek a fiatalembernek, mert akiben Isten elkezdi a maga munkáját, abban Ő el is végzi.

            Ez bátorítás lehet a számunkra is, akik már elindultunk az Jézus útján. Mert lehetnek megtorpanások, visszacsúszások mindnyájunk lelki életének fejlődésében, teszünk olykor vargabetűket, amiket megbánunk, de akit Isten elhívott a szolgálatra, azt Ő nem ejti ki a kezéből. Istennek van ideje, türelme és hűsége. A cél persze az, hogy ne legyenek ilyen megtorpanások, hanem legyen egyenletes növekedés a hitben és engedelmességben. Az Úr Jézus az, aki előttünk jár és elkészíti az alkalmakat és az utat. Ha hibáinkat belátjuk és megbánjuk, Ő képes rá, hogy azt, amit mi elrontottunk helyre állítsa. Márk és Pál kapcsolatában is ezt látjuk. A Szentírás beszámol arról, hogy később Pál megbocsát Márknak és helyreáll közöttük a jó kapcsolat. Pál apostol ugyanis három levelében is nagy szeretettel említi meg Márk nevét, ajánlja a gyülekezetek bizalmába, és nem sokkal a kivégzése előtt, utolsó levelében, amit Rómából ír, azt kéri, hogy Márk minél előbb látogassa meg őt, „mert ő igen hasznos lesz nekem itt a szolgálatra.” (2Tim 4,11).

            Így kerül Márk Rómába, és ott tartózkodása alatt szoros munkakapcsolatba kerül Péter apostollal. Valószínűleg Péter apostolnak, mint szemtanúnak a beszámolói alapján írta meg a Márk evangéliumát, ami időrendileg az első volt az evangéliumok közül.

2. Mit tudunk a Márk által írt evangéliumról?

Azt, hogy mikor, és hol írta Márk evangéliumi beszámolóját, mint a többi evangélium esetében is, nem lehet pontosan meghatározni. Valószínűnek látszik, hogy a Lukács által szerzett evangélium megírása előtt keletkezett, egyes feltevések szerint Kr.u. 61-ben. Valószínű, hogy Márk az evangéliumát, Rómában írta, Pál első bebörtönzésének idején. Ellentétben Máté evangélistával, aki az evangéliumát a zsidóknak szánta ezért utalt az Ószövetség számos jövendölésére. Márk a pogányoknak írja az evangéliumot, ezért kihagyja beszámolójából az Ószövetségre való utalásokat, kivéve, amelyekre Jézus maga utal. Lényegre törő és tömör írásmód jellemzi, amely inkább a római közönség ízlésének felel meg. Azokat a szavakat, vagy mondatokat, amelyek érthetetlenek voltak a pogány olvasók számára, Márk igyekezet megmagyarázni. Megjegyzésre méltó az is, hogy Márk nem foglalja bele a beszámolójába Jézus nemzetségtáblázatát. Ez létfontosságú volt a zsidók számára, akik a Messiást Júda törzséből és Dávid leszármazottai közül várták, azonban egyáltalán nem volt érdekes és fontos a pogány nemzetek közül származó keresztyének számára.

Ez a legrövidebb evangélium, és mégis a többieknél sokkal színesebben mondja el az eseményeket. Rövidsége nem a szegényesebb leírásnak és a kevesebb történelmi adatnak tulajdonítható, hanem a Jézus Krisztus beszédeinek az összesűrítése ennek a fő oka. A Márk evangéliumában Jézus Krisztust hű szolgaként és tettre kész emberként látjuk, akinek a megbízatása inkább tettekben nyilvánul meg, mint a szavainak ismétlése által.

Mivel Márk az első keresztyének között nőtt fel Jeruzsálemben, olyan embereket hallhatott ott beszélni, akik Jézust személyesen ismerték. Az egyházi hagyomány szerint Márk evangélista Péter apostol bizonyságtételét jegyezte le. Márk és Péter valóban közel állottak egymáshoz, hiszen Péter fiának nevezi Márkot (1Pt. 5,13.). Papias egyházatya így tudósít: “Márk, aki Péter tolmácsa volt, gondosan leírta szép sorjában, amit Krisztus mondott és tett. Ő maga ugyan nem hallotta az Urat és nem volt az Ő tanítványa, de egy későbbi időben Péter kísérője, aki a keresztyénekhez szóló tanítását praktikusan összeillesztette, anélkül, hogy arra vállalkozott volna, hogy szisztematikusan visszaadja az Úr szavait. Márk nem követett el jogtalanságot, amikor emlékezetből leírt némely dolgokat, vagy megmásított, mert nem hallásból, hanem emlékezetből közölte azokat.” Tehát azt látjuk, hogy Péter prédikációinak emlékezetből történő leírásáról van szó. Ily módon két, rendkívüli jelentősége van Márk evangéliumának: egyrészt a legrégebbi evangélium, másrészt nem csekélyebbről tudósít, mint arról a híradásról, amelyet Péter Jézusról tanított és prédikált. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk: Márk evangéliuma Jézus életének egyik legközelebb álló szemtanúja tudósításából származik.

3. Összefoglalás

Az evangéliumíró tanítvány, Márk példáját vizsgáltuk ma meg. Láttuk azt, hogy miképpen formálta Isten ezt a szolgát alkalmas eszközzé, és hogyan lett belőle az a tanítvány, aki elsőként jegyezhette le mindazt, amit Jézus tett és tanított.

            Márk élete egyszerű, de szép példa arra, hogyan formál Isten egy hozzánk hasonló egyszerű emberből számára használható eszközt. Egy édesanya nevelgeti a gyermekét, szívébe csöpögteti az Isten iránti szeretetet. Aztán ez a fiatalember korán elkezdi a lelki munkát. Kiderül, hogy túl korán, de amikor megerősödik a hitben, újra folytatja a szolgálatot és akkor már mindent vállal Jézusért, és az egyik fontos bibliai könyvnek a megfogalmazója lesz.

            Senki sem születik úgy, hogy mindjárt kész és használható eszköz Isten kezében. De ha Isten kézbe vesz minket, az ő kegyelméből használhatókká válhatnak az engedelmes hívők, és eközben kiteljesedik az életük.

            Szánjuk oda Krisztus uralma alá életünket! Isten előtt elcsendesedve vizsgáljuk meg: hol tartunk mi ezen az úton? Nem kellene-e ma megtenni az első lépést? Vagy ha valahol megálltunk, hogyan kellene onnan továbblépni. Engedjük, hogy vezessen végig minket ezen az úton a mi Urunk. Ámen.