Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!

Ti ne féljetek!

Olvasmány: Mt 28:1-10

„Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!” Mt 28,5-7.

Húsvét hajnalán Jézus női tanítványai voltak az elsők, akik kimentek a városból, hogy megnézzék Jézus sírját. Ők azok, akik tenni akartak még valamit a halott Jézusért. Szívükben kegyeletes érzések és gondolatok mellett félelem és aggodalom is volt. Drága keneteket vettek magukhoz abból a célból, hogy a zsidók szokása szerint Jézus testét bebalzsamozzák. De vajon ki fogja elhengeríteni azt a hatalmas követ a sir bejárata elől, amivel nagypéntek délutánján lezárták a sírt? Szívükben szomorúsággal, gyásszal, félelemmel és aggodalommal mentek ki a temetőbe az asszonyok, de egészen másként jöttek onnan vissza. Óriási változás történt bennük, Isten munkájának részesei és tanúi lettek.

         Vizsgáljuk most meg ebből a szemszögből mai alapigénket: mit teszünk mi a halállal szembekerülve, és mit tesz Isten eközben értünk és bennünk?

1.     Miközben mi keressük Jézust – Ő már ránk talált!

„És íme, Jézus szembe jött velük, és ezt mondta: legyetek üdvözölve!” (9. v.)

Miközben Jézus férfi tanítványai közül egyesek elárulták, mások megtagadták a Mesterüket, a többiek pedig szétfutottak, majd később pedig félelemmel telve a bezárt ajtók mögé bújtak, addig az asszonyok azok, akik bátorságról, hűségről és áldozatkészségről tesznek bizonyságot.

De látásuk és ismeretük még nekik sem tiszta, hiszen ők még a megfeszített Jézust keresik. A múltban az emlékeikben él Jézus, ők most egy halott Jézus körül akarnak tenni valamit. De hamarosan kiderül, hogy nem Jézusnak van szüksége szánalomra és részvétre, balzsamra, hanem a megrendült szívű tanítványoknak van szükségük a feltámadott Jézusról szóló örömhírre, magára a feltámadott Úrra.

Mi csak arra vagyunk képesek, hogy hitelesítsük a halál tényét, gyásszal, pompával, emlékezéssel, virággal és síremlékkel. Isten azonban Úr a halál felett is. Ezért az élet Ura előtt nem akadály a nagy kő, a rajta levő hivatalos pecsét, a sírt őrző felfegyverzett katonák, de még a halál sem. Ez az örömhír szólal meg az angyal szavában, aki nem mond újat, csak Jézus korábban mondott szavaira emlékezteti a tanítványokat.

2.     Miközben mi megrettenünk – Ő feloldja a félelmünket.

„Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak” (5. v.)

A szent Istennel találkozni megrendítő dolog. Nem csoda hát, hogy az őrizők olyanok lettek, mint a holtak, hiszen kicsoda állhat meg az Úr előtt, a szent Isten előtt? A Zsidókhoz írott levél egy helyen így fogalmaz: „a mi Istenünk megemésztő tűz”. (Zsid 12,29). De Jézusban ez az erő nem, mint pusztító, hanem mint megelevenítő hatalom jelenik meg és szólítja meg a tanítványokat: „ti ne féljetek!” Jézus által lesz a bénító félelemből feloldódó félelem. A feltámadás külső eseményei önmagunkban, csak félelmet eredményeznek. A megszólaló Ige teszi azt örömhírré. Az ige old fel a félelmekből. Az ige által tudjuk, hogy a halál legyőzött ellenség, hogy a megfeszített Jézus él. Isten haragjától való félelmünket az ige oldja fel.

3.     Mi futunk – Ő elénk jön és örömet hoz.

„Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványainak, és íme Jézus szembe jött velük…” (8. v.)

Az asszonyok félelemmel és nagy örömmel futottak, tehát a bénító félelem már oldódott bennük, a feltámadás hírének öröme már helyet kapott bennük, de még maradt valami fajta félelem a szívükben. Hányan futják azóta is az életútjukat ezzel a kettőséggel: félelemmel és örömmel. Valamit már elfogadtak az evangéliumból, de teljességre még nem jutott bennük. Azt már belátták, hogy a halott Jézus, akit ők kerestek már nincs a sírban, azonban az élő Jézussal még nem találkoztak. Ez a „hiszek hitetlenül Istenben” állapot, amit Ady fogalmazott meg versében.

Ezekkel az evangélium által már megérintett, de bizonyságra még nem jutott asszonyokkal jön szembe Jézus. Neki mondja: „Legyetek üdvözölve!” Ezt így is lehet fordítani: „örüljetek!” Jézus az örömhírt erősíti meg bennük a félelemmel szemben. Tulajdonképpen ugyanazt hallják, amit már az angyal is megmondott nekik, de most Jézus szájából. Itt lesz az, ami eddig csak halvány sejtelem volt, teljes bizonyossággá. Ekkor kerül ki végleg szívükből a félelem és lesz teljessé az öröm. Sokáig járhatunk az úton szívünk félelmeivel, de teljes bizonyosságra csak akkor jutunk, ha a feltámadott Úrral személyesen találkozunk. Ha Őelőtte leborulunk, ha Őt megragadjuk, akkor az Ő teljes szeretete kiűzi a félelmet a szívünkből.

4.     Mi tanácstalanul állunk – Ő előttünk megy.

„Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” (10. v.).

Az asszonyoknak ezzel az üzenettel kell sietniük a tanítványokhoz. A tanítványok pedig még a múltban élnek, arról beszélgetnek, „amik történtek”. Halott reményeiket siratják. Most azonban meg kell hallaniuk, hogy Jézus előttük megy. Isten mindig az ő népe előtt megy. A tanítványok nagy kísértése, hogy visszafelé néznek: így ment vissza Péter a halászhálóhoz, de ez a próbálkozás kudarccal jár. Jézus előttünk jár, így az Ő népe sem lehet hátratekintő, a múltat sirató nép.

Négy fontos dologra tanított minket az Ige:

1.                 Miközben mi a halott Jézust keressük – Ő, a Feltámadott és élő Úr ránk talál.

2.                 Miközben mi félelemmel tele megrettenünk hatalmától – Ő szelíd szavával szólít és feloldja félelmeinket.

3.                 Miközben mi sok mindent még nem értve futunk – Ő elénk jön, és az örömöt teszi teljessé bennünk.

4.                 Miközben mi a múltat siratva tanácstalanul állunk – Ő már előttünk megy és minket is feladattal bíz meg. Ámen.

 Húsvéti ének a XIII. sz. elejéről:

Krisztus feltámadott,
Kit halál elragadott,
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk,
Hallelujah!

Ha Ő fel nem támad,
Nincs többé bűnbocsánat.
De él, ezért szent nevét
Zengjük Ő dicséretét,
Hallelujah!

Hallelujah, hallelujah, hallelujah!
Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk,
Hallelujah!

Húsvéti ima

Jézus,
feltámadásod
világosság a népeknek,
fény az embereknek!
Hadd legyen életem is
fény a sötétségben:

szeressek ott, ahol gyűlölnek,
megbocsássak, ahol sértegetnek,
összekössek, ahol szakadás van,
reményt ébresszek, ahol elkeserednek,
vigasz legyek, ahol szenvednek,
örömet vigyek, ahol szomorúak.

Uram,
add, hogy fény legyek
a sötétségben!

Alexandriai Szent Cirill (370-444)

Túrmezei Erzsébet:

Húsvét után

   HÚSVÉT ELŐTT… nehéz, szomorú léptek.
   Húsvét előtt… zokogó, bús miértek.
   Húsvét előtt… ajtók, kemények, zártak.
   Húsvét előtt… arcok, fakóra váltak.
   Húsvét előtt… szívek, üres-szegények.
   Húsvét előtt… kihamvadott remények.
   Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
   Bús eltemetkezés az éjszakába.

   De húsvét lett! Feltámadott a Mester!
   HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
   Húsvét után… futni a hírrel frissen!
   Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
   Húsvét után… új cél és új sietség!
   Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
   Húsvét után… erő, diadal, élet!

   Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet,
   Akik még mindig húsvét előtt élnek