… A KÖVEK VÁLTOZZANAK KENYÉRRÉ?

            Augusztus 20-a „összetett” ünnepünk, hiszen az államalapító István királyunk mellett alkotmányunkról és az aratás utáni új kenyérről is megemlékezünk ezen a napon. Mi reformátusok így a nyár vége felé Istennek hálát adva az új kenyérért megterítjük az úr asztalát. Augusztus utolsó vagy utolsó előtti vasárnapja a református egyházi hagyomány szerint az új kenyérért való hálaadás ünnepe.

            A „kenyérkérdés” meghatározza mindnyájunk életét. Mindent megteszünk azért, hogy magunknak és családunknak biztosítsuk a „mindennapi kenyeret”. Sokszor már szinte csak erről szól az egész életünk, ha tehetnénk, még a köveket is kenyérré változatnánk. A kenyérkérdésről szól az az ige is, amit választottam alapigeként a Jézus megkísértésének történetéből.

            Mikor a bűnbeesett ember kiűzetett a paradicsomból, elhangzott felette az átok: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba.” (’ Móz 3, 19.) Mi ez a kenyér? A kenyér a testi élet, a földi élet szimbóluma. A kenyér jegye és pecsétje annak, hogy a paradicsomból kiűzött emberek vagyunk, akik arcunk verítékével esszük a kenyeret, mígnem porrá leszünk, amelyből vétettünk. Már bele épült az emberi gondolkodásba az a megmásíthatatlan törvény: kenyérrel és az ember. Az embervilág története tehát a kezdetektől arról szól, hogy az ember éhes, élni akar, és a köveket is kenyérré akarja változtatni.

A sátán ezzel a gondolattal kísérti meg Jézust is elsőként: teremts kenyeret, lakjál jól és adj másoknak is. Ez csábító lehetőség, kenyeret adni az éhezőnek, megtölteni minden korgó gyomrot. Ha Jézus a sátán sugallatának engedett volna, nagyon népszerű ember lehetett volna. Kenyérosztóként Jézus Krisztus lett volna a földkerekség legsikeresebb embere.

            Miért utasítja mégis vissza Jézus, hogy a világ kenyéradója, az emberiség jótevője legyen? Mert Jézus nem akar visszaélni az isteni hatalmával, nem akarja a maga céljára és a maga dicsőségére használni. Kenyérosztóként nem tudná betölteni az igazi megbízatását, a lelkek mentését. A világnak nem „kenyéradóra,” hanem „megváltóra” van szüksége.

            Nagy kísértésünk nekünk is, hogy az ún. „kenyérgondnak” nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kelleténél. Sokszor valljuk azt: „csak kenyérrel él az ember”. Csak ma legyen meg minden. Csak kenyér legyen, a többi nem számít. Minden időnket (még a vasárnapot is), miden erőnket (még az egészségünket is) azért áldozzuk fel, hogy még több kenyerünk legyen. Másodállásban, túlórában hajszoljuk magunkat, de a több kenyér mégsem boldogít. Belekeseredünk, belefáradunk, és bele rokkanunk ebbe az őrült hajtásba, amit a több kenyérért viszünk véghez. Azt is tudjuk, hogy nemcsak az éhes embert könnyű kísérteni, de a telhetetlent is. Jézus arra is példát adott nekünk, hogy a kenyeret Isten kezéből kell elfogadni. A kenyér Isten ajándéka. Ha azonban valaki zsarolni akarna a kenyérrel, megkísértene vele, álljunk ellen, ne adjuk oda érte üdvösségünket.

 „Nem csak kenyérrel él az ember!” Krisztus Urunknak ez a figyelmezető mondata, megszólít ma minket is. Az ember nemcsak test, hanem hallhatatlan lélek s ezt a lelket nem lehet kenyérrel jóllakatni. A léleknek úgy kell az Ige, mint a testnek a kenyér. Az Ige megszenteli a kenyeret, kenyér lesz a kezünkben.

Amikor Jézus elhárítja a kísértést, azt is hangsúlyozza, hogy az életnek alapvető feltétele az Istennel való legközvetlenebb kapcsolat. Ne feledkezzünk el a hálaadásról. Adjunk hálát azért, hogy az élethez szükséges kenyeret megkaptuk, és az ige naponként táplál minket.

 Foglaljuk össze mai igénk üzenetét:

Új kenyér ünnepén első és legfontosabb teendőnk a hálaadás. Isten gyermekei a mennyei Atyától kérik, s az ő kezéből fogadják el az életet, s az élet fenntartásához szükséges „mindennapi kenyeret”.

Világosan kell látnunk, hogy az ördög a kenyérkérdésben ma is sokféle kísértéssel támad, sok embert foglyul ejt. Nem a kenyérkérdés megoldása az élet egészének megoldása. Nemcsak kenyérrel él az ember.

Augusztus 20-án I. István király államalapítását ünnepeljük. Bőségesen van okunk a hálaadásra, hogy Isten immár több mint egy évezred történelmi viharaiban megtartotta népünket. Adjunk hálát, hogy Isten megáldotta munkánkat, és asztalunkon lehet az új kenyér. A mi Istenünk, aki mennynek és földnek Ura, egységben látja lelkünket és testünket, megadja a testi kenyér mellet, a lelki eledelt is! Valljuk meg, hogy a földi kenyérért való fáradozás sokszor késztetett bennünket arra, hogy a sátán kísértésének engedve megfeledkeztünk a mennyei kenyérről, Istenhez való hűségünkről. Kérjük Isten Lelkének erejét, hogy az Úrnak hálát adva és az ő szolgálatában járva lehessünk az egyház bizonyságtevő tagjai és magyar nemzetünknek hasznos polgárai! Imádkozzunk magyar népünk jövendőt építő munkájáért, államunk felelős vezetőiért, s mindazokért, akik országunk építésén munkálkodnak! Ámen.

                                               Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész