A tíz leprás meggyógyítása

Lukács 17:11-19 

<>¹¹<>Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Szamária és Galilea között haladt át. ¹²<>Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak,  ¹³<>és kiáltozva kérték: "Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!" ¹⁴<>Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: "Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak." És amíg odaértek, megtisztultak.  ¹⁵<>Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. ¹⁶<>Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig Szamáriai volt. ¹⁷<>Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? ¹⁸<>Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?" ¹⁹<>És ezt mondta az Úr: "Kelj fel, menj el, hited megtartott téged." 

·        Bevezetés: Lk 17,11-19,28. - Felkészülés a Krisztussal való uralkodásra

-    Isten országának eljövetele (Lk 17,11-18,14).

-    Belépés Isten országába (Lk 18,15-19,28).

A Lukács evangéliumának ez a 4. szakasza két utazásra vonatkozó megjegyzés, a 17,11 és a 19,28 között kapott helyet. Anyagának nagy része sajátosan lukácsi mind tárgyát mind elhelyezését tekintve. Krisztus eljövetele és az Ő uralkodása azok a témák, amelyek dominálnak ebben a szakaszban. Minél közelebb kerül Jézus Jeruzsálemhez, annál inkább előtérbe kerültek az Isten országa eljövetelének feltehető idejével kapcsolatos kérdések. Némelyek úgy képzelték, hogy azonnal megjelenik (Lk 19,11) és rendkívül izgalmas volt a számukra azt gondolni, hogy ők Dávid Fiának kísérői trónra lépése és egyetemes uralma felé vezető utolsó néhány lépésnél.

·        Lk 17,11-19. - Csak ez az idegen?

A tíz leprás meggyógyításának történetét csak Lukács evangélista írja le és szemléltetni akarja vele Jézus tanítását a hitről, amelyet a megelőző szakaszban olvastunk (Lk 17:1-10). A helyszín meghatározása nem ellenkezik Jézus útirányával, mint ahogy azt néhány magyarázó feltételezi, mert pl. a Jezréel völgyében hosszában halad a határ a két tartomány között, így Jézus Jeruzsálem felé haladva valóban áthaladt Szamária és Galilea között.

Az elbeszélés kibontakozásában döntő rész jut a földrajzi és térbeli adatoknak. Lukács pontosan meghatározza, hogy ez az esemény Szamária és Galilea között történt, amint Jézus a határ mentén haladt. A galileaiak zsidók voltak, de a szamaritánusok nem, ők idegeneknek számítottak. A kettő közötti határterület említésével először céloz a történet az elkülönülésre, távolságra, elidegenedésre. A 12. versben található a második utalás: a tíz leprás férfi „Távol megállt” és kiáltozott, hogy a hangjuk átjusson a közöttük levő távolságon. A törvény ugyanis nem engedte meg, hogy leprások közel menjenek az egészséges emberekhez.

Jézus tehát Jeruzsálembe menet valahol Szamária és Galilea vidékén találkozok a tíz leprással. Betegségüket a zsidók bűnük következményének tekintették. Mint tisztátalan személyek ki voltak vetve a gyülekezet és az emberek közösségéből. Fallal körülvett városokban nem tartózkodhattak, de falvakba bemehettek, ha kellő távolságban maradtak az emberektől. Megfelel a történeti viszonyoknak, hogy a tíz leprás a faluból jött szembe Jézussal, és a távolság megtartása miatt hangosan kiabálva mondták el kérésüket: „Könyörülj rajtunk!” Az Újszövetségben többször hangzik Jézus felé, és nem pusztán az emberi szenvedésből fakadó kérés, hanem annak a hitnek a kifejezése is, hogy Jézusnak van szíve és hatalma arra, hogy segítsen és megmentsen. Mint ilyen kérő és hitvalló imádság került bele az egyház istentiszteleti rendjébe, a második század óta kimutathatóan.

Jézus nem gyógyítja meg a tíz leprást, hanem elküldi őket az ószövetségi törvényeknek megfelelően a papokhoz (3Móz 13:49, 14:2-3). Ez hitük próbája, mert azt kívánja, hogy higgyenek szavának és engedelmeskedjenek a parancsnak anélkül, hogy meggyőződhettek volna kérésük meghallgatásáról. Jézus sokszor azzal válaszol kérésünkre, hogy feladatot bíz ránk. A leprások útközben meggyógyulnak, de csak egy tér vissza. Ezzel jut el az elbeszélés a csúcspontjához. Lukács a hit további három vonását emeli ki az olvasói tanulságára. Az egyik az, hogy a hit csak a hálával együtt lesz teljessé és maradandóvá. A hit kérésből és elfogadásból él, de a hála és az Isten dicsérete nélkül elvész. A másik vonás az, hogy, az egyetlen visszatérő szamaritánus volt. Izrael arra volt büszke, hogy ők isten népe és különösen közel állnak Istenhez. Az ilyen vallásos büszkeség talaján nem él meg a hit, sem a hála Isten iránt. Végül azzal bocsátja el Jézus szamaritánust, amit a bűnös asszonynak is mondott: „Hited megmentett!” (Lk7:50). Mind a tízen részesültek a kegyelemben, visszatérhettek a közösségbe és családjukhoz, de új emberré csak ez az egy lett, mert hite nemcsak elfogadás volt, hanem személyes válasz is arra, amit Jézus tett vele.

Egy leprás tért tehát vissza, és az ő esetében mindenfajta távolság, mindenfajta elkülönülés megszűnt, ami a leprás és Krisztus között, önmaga és Isten között fennállott. Ez az ember nem csupán fizikai gyógyulást kapott, azt megkapta a többi kilenc is, hanem bűnbocsánatot, megbékélést és örök életet, valamint minden elkülönülés és távolság megszűnését önmaga és Isten között, amelyet bűne és erkölcsi tisztátalansága okozott. Istennek csodálatos hatalma jelentetett ki Krisztuson keresztül mind a tíz leprás számára. Krisztusban elérkezett hozzájuk Isten országa. Az volt várható, hogy krisztushoz térjenek vissza istent dicsőíteni. A leprások meggyógyítása nem volt rendszeres és szokásos ajándéka Istennek. Ez egy csodás jel volt, amely azért adatott, hogy úgy mutasson Krisztusra, hogy a Krisztusban való hit által üdvösséget és örök életet kaphassanak. Ezt a hatást azonban csak az „idegen” szamaritánusnál tapasztalhatjuk. A többiek hasonlatosak az 5000 ember megvendégelésénél szereplő sokaságra, látták és átélték a csodát, de nem látták meg benne a jelet, nem keresték benne a Személyt, akire mindez mutatott. Az üdvösség, az örök élet és Isten országa elérhető közelségbe jött számukra, de mivel Krisztus nem volt fontos számukra annyira, mint a fizikai gyógyulásuk, távol maradtak Istentől. A gyógyulást elfogadták Krisztustól, de maga Krisztus már nem kellett nekik. Isten minden ajándékának a célja az, hogy elvezessen minket ahhoz a személyhez, aki az Ő mindenekfelett való ajándéka az embernek.

·        Kérdések:

1.      Hol találkozott Jézus a tíz leprással és milyen jelentősége van ennek a helynek.

2.      Hogyan viszonyultak a zsidók a leprás betegekhez?

3.      Mit kérnek a leprások Jézustól, és mit fejez ki az ő kérésük?

4.      Mi Jézus válasza a leprások kérésére?

5.      Miben különbözik Jézusnak ez a leprás gyógyítása az előzőektől?

6.      A meggyógyult leprások közöl hányan térnek vissza Jézushoz?

7.      Miben különbözik a többektől az, aki visszatért?

8.      Mi a jelentősége annak, hogy az egy visszatérő szamaritánus volt?

9.      Mivel kapott többet az, aki visszatért Jézushoz?

10. Mi a jelentősége a hálaadásnak a hit szempontjából?

11. Minek a jele a leprások meggyógyulása?

12. Mit kellet volna felismerniük a leprásoknak?

·        Házi feladat: elolvasni Lk 17:20-37.

 – „Isten országa és az emberfia eljövetele”