Olvasmány: Mt 20:1-16

„Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” Mt 20:13-16

            Az előző két adventi vasárnapon Isten kegyelme volt a téma. Ezt a sorozatot szeretném ma folytatni a szőlőmunkások példázatával, ahol a kegyelem úgy áll előttünk, mint ami sok ember számára az isteni igazságosság botrányát jelenti. Isten kegyelme az ember számára gyakran nemcsak meghökkentő vagy „érthetetlen kegyelem”, de igazságtalanul botrányosnak is tűnik.

            Ennek a példázatnak van egy korabeli zsidó változata is, mely szerint, a késő délután munkába álló napszámosok szorgalma lenyűgözi a szőlősgazdát, ezért megjutalmazza őket az egész napi bérrel. Ám a Jézus által elmondott verzió szerint ezek az emberek egész nap a piacon lődörögtek, márpedig szüretidőben ez csakis a munkakerülő, élhetetlen alakokra volt jellemző. Amikor végre beállnak napszámba, akkor sem tűnnek ki szorgalmukkal, tehát érthető, hogy a többiek felháborodnak az egyenlő bérezés miatt. Melyik épeszű gazda fizetne ugyanannyit egyetlen óra napszámért, mint tizenkettőért?

Gazdasági szempontból tehát teljes képtelenséggel állunk szemben, de Jézus nem is erről akar beszélni. Példázata a kegyelemről szól, melynek lényege nem az, hogy ki az első és ki az utolsó. A kegyelmet ajándékba kapjuk Istentől, tehát nem lehet fáradságos munkával kiérdemelni. Jézus ezt igyekszik a szőlősgazda szavaival megmagyarázni: „Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? (Mt 20,13-14).

A szőlősgazdának eszébe sem jutott becsapni az egész napon át dolgozó napszámosokat. Nem arról van itt szó, hogy egyórányi munkabért fizetett ki egyformán mindnyájuknak, hanem arról, hogy pontosan annyit, amennyiben megállapodtak. Tehát a korán reggel munkába álló napszámosok valójában nem a munkabér miatt háborogtak, hanem a kegyelem számukra botrányosnak tűnő igazságtalansága miatt. Egyszerűen nem tudták elfogadni és megérteni azt, hogy a gazda tetszése szerint rendelkezik a pénzével, s ha úgy tartja kedve, akkor tizenkétszeres bért fizet akár a naplopóknak is.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell, hogy valljuk, hívő emberkét szívesebben azonosulunk az egész napot szorgalmasan végigdolgozó napszámosokkal, mint az estefelé befutó ingyenélőkkel. A gazda különös viselkedése minket is legalább annyira meghökkent, mint a példázat korabeli hallgatóságát.

1.                 A kegyelem botránya: Isten azokat is hívja, akik senkinek sem kellenek

„Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: menjetek ti is a szőlőbe.” (Mt 20:6-7).

Egy gazda munkásokat fogad fel a szőlőjébe. Egy dénárban egyezik meg a korán reggel munkába állókkal. A gazda azonban kilenckor is, délben is, délután háromkor is további munkásokat fogad fel. Velük azonban már nem köt semmilyen egyességet, csak ígéretet tesz, hogy „ami jogos, megadom nektek” (Mt 20:4). Ők nem alkudoznak, csak elfogadják a gazda ajánlatát. Mivel a gazda késő délután is talál munka nélkül álldogálókat, megkérdezi tőlük: „Miért álltok itt egész nap tétlenül?” S ők csak ezt tudják válaszolni: „mert senki sem fogadott meg bennünket”, vagyis nem kellettek senkinek sem.

Lelkipásztorként sokszor találkozom olyan emberekkel, akik ugyanezt mondják: nem kellenek senkinek, még az Istennek sem.

Isten a Gazda és egyedül Ő dönti el, hogy kit, hogyan, mikor, milyen módon, hány éves korában, milyen lelki vagy fizikai állapotban hív el és fogad be az Ő országába. Nem az előírások, szokások és törvények szerint dönt, hanem az Ő irgalmassága és szeretete szerint. Nem azért választ ki az üdvösségre, mert valami jót lát bennünk, hanem azért mert megkönyörül rajtunk. Választásában nincs személyválogatás, sőt úgy tűnik épp a leginkább méltatlanokat, elveszetteket keresi, azokat, „akik már senkinek sem kellenek”.

A kegyelmet nem ismerő világ számára az Isten kegyelme mindig „megbotránkoztató igazságosság”. Azonban azok számára, „akik már senkinek sem kellenek” a legnagyobb örömhír ez: „menjetek ti is a szőlőbe.” Ezt teszi a mi Mennyei Atyánk is, Istennek kellünk mindnyájan, még az utolsók is.

Ő úgy szeret bennünket, ellene lázadó embereket, hogy fiát Jézus Krisztust adta érettünk, hogy a bűn szolgaságából megszabadítson. Drága árat fizetett értünk megvásárolt bennünket Jézus vére által. Isten tehát jogosan tart igényt még az utolsókra is. Ezért biztosak lehetünk abban, hogy kellünk Neki. Soha ne kételkedjünk ebben. Az öngyilkosság és mindenfajta önpusztítás ezért is értelmetlen, mert Jézus már meghalt helyettünk. Ezt üzeni a példázat által nekünk Jézus: szeretlek, fontos vagy nekem, célom és tervem van veled!

2.                 A kegyelem botránya: Isten szeretete pazarló

„Miután beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt.” (Mt 20:8-9).

A példázatbeli gazda, amikor a csak pár órát dolgozó napszámosoknak is ugyanannyit fizet ki, mint a kora reggel óta dolgozóknak, akkor valójában ráfizet. Gazdasági szempontból, amit tesz az valóban nem más, mint pazarlás. Jézus a példázat ezen meghökkentő fordulatával valami nagyon fontos dolgot akar megértetni velünk, hogy a példázatbeli gazdához hasonlóan cselekszik a mi Mennyei Atyánk is, amikor szeretetét ránk, emberekre pazarolja.

Istent mindig a kegyelem gazdagsága vezérli, s nem az igazság mértéke. Nem érdemeket néz, hanem az elveszett embert. Nem teszi félre az igazságot sem, hiszen az ítéletet Ő veszi magára, de velünk nem a jogosság rendje, hanem a kegyelem rendje szerint bánik.

Ha kinyitjuk a Bibliát, több olyan történetet is olvashatunk, hogy milyen emberekre pazarolja Isten az ő szeretetét. Ott van például a csaló Jákob, aki mindenkit átvert, és mégis ő lett népének, „Izrael gyermekeinek” névadója. De olvashatunk a gyilkos és házasságtörő Dávidról, aki mégis az Ószövetség legnagyobb királyává lett, és „Isten szíve szerint való férfi” vált belőle. Az újszövetségben pedig arról olvasunk, hogy az őskeresztyén egyház legtekintélyesebb apostola az a Péter lett, aki korábban háromszor tagadta meg Mesterét. Az evangélium terjesztésében legnagyobb missziói munkát végző Pál apostol pedig nem más, mint a keresztyéneket korábban tűzzel-vassal üldöző Saul. Hát ilyen csaló Jákobokra, házasságtörő Dávidokra, gyáva Péterekre és kegyetlenkedő Pálokra pazarolja Isten az ő szeretetét.

A mi emberi logikánk szerint érthetetlen, hogy miért fizet a példázatbeli gazda ugyanannyit azoknak is, akik csak egy órát dolgoztak a szőlőjében, mint akik egész nap dolgoztak. Isten országában azonban másféle matematika érvényesül, ott nem jogrend, hanem kegyelmi rend, Isten igazsága uralkodik.

A Róma 3,24-ben ezt olvassuk: „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelemből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.”  Érdekes módon azt még senki sem tette szóvá, hogy ő miért kap kegyelmet, de azt már annál inkább, hogy miért kap az a másik. A Szentírás világosan beszél arról, hogy halált és ítéletet érdemelnénk, de mégsem ezt kapjuk, mert valaki fizetett helyettünk. Isten szeretete ilyen pazarló szeretet, ránk, méltatlanokra „pazarolja”.

Az Isten kegyelemének gazdagságát megtapasztaló Pál írja az Efézusi levélben: „De Isten gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretet, minket is, akik halottak voltunk a vétek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek.” (Ef 2:4-5).

3.                 A kegyelem botránya: Isten nem az érdemek szerint fizet

„Amikor aztán az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.” (Mt 20:10-12).

Jézus példázata valójában arról szól, hogy Isten nem fizetséget, hanem ajándékot osztogat. Mivel nincs olyan ember, aki meg tudná közelíteni az Isten által felállított tökéletes mércét, ezért Isten nem az érdemeink alapján „fizet”. Hiszen, ha „igazságosan” fizetne, akkor egytől-egyig a pokolba jutnánk.

A kegyelem világában nincs értelme az érdem szónak. Valaki egyszer azt mondta: „Ha a világot precíz könyveléssel meg lehetne menteni, akkor nem Jézus lenne a megváltója, hanem Mózes.”  A kegyelem éppen azért tűnik botrányosan igazságtalannak, mert a mi kegyetlen emberi világunk pontosan fogalmazott elvárásainak megfelelően egyesek többet érdemelnek, mások kevesebbet.

A Jézus korában élő vallásos emberek úgy beszéltek Istenről, mint egy kereskedőről, aki könyveli az emberek jócselekedeteit. Ebben a mennyei könyvelésben pedig van tartozik és érdemek rovat. Az ember tartozik bizonyos isteni törvényeket megtartani, bizonyos szertartásokat elvégezni, és akkor joggal követelheti Isten segítségét, oltalmát, áldását. Minél többet nyújt, annál többet várhat Istentől. Minden vallásnak örök kísértése ez. Az elfoglalt ember azonban nem ér rá minden parancsolatot fejben tartani, minden vallásos szertartást betartani, ilyenkor ezeket megváltja pénzzel vagy jócselekedettel. Az ember adakozik jó célra vagy elvégez bizonyos jócselekedeteket és az isteni könyvelésben bejegyzik ezeket az érdemek rovatba. Isten az egyenleg alapján fizet az embernek. Kinek-kinek úgy amint megérdemli, ahogyan rászolgál, áldással vagy ítélettel. A legtöbb vallás így gondolkodik Istenről.

Az emberek ma is szívesebben hisznek egy olyan Istenben, akivel meg lehet egyezni: ennyi szolgálatér, ennyi fizetség jár, de egy olyan Istennel, aki egy órára ugyanannyit fizet, mint egész napra, nem tudnak mit kezdeni.

Jézus ebben a példázatban leleplezi a vallásos ember érdemszerző jócselekedeteire épülő téves gondolkodását. A mi Istenünk nem egy üzletember, hanem szerető Atya. Nekünk, embereknek nem jár semmi, mert az ember mindent eljátszott, és a bűnnel teljesen eladósította magát, ezért képtelen bármi igazat és szentet felmutatni Isten előtt. A kegyelem, Isten végtelen szeretetét mutatja, hogy nem a mi érdemeink szerint fizet nekünk, nem „megfizetni” akar, hanem az ő szabad döntése és jótetszése szerint megajándékoz minket. Istennel szemben nekünk semmi jogigényünk és követelésünk nem lehet. Olyan Istenünk van, aki minden jog fölé helyezi a kegyelmet. Így pedig mi emberek nem is a jogainkból élünk, mert azok valójában nincsenek is, hanem az ő kegyelméből, ami pedig gazdag és bőséges. Minden, amink van ajándék.

Azok a munkások kapták a legnagyobb ajándékot, akik reggeltől estig dolgoztak, sőt egyességet kötött velük a gazda. Ezeknek nem kellett egész nap bizonytalanságban lenniük. Egész nap békességben és biztonságban élhettek, egész nap értelmes munkát végezhettek, és egész nap a gazda közelébe lehettek, az ő oltalma alatt.

De be lehet jutni az üdvösségre még az utolsó órában is, mint ahogy a gonosztevő a kereszten Jézus mellett. De azért mégis csak többet kap, az, aki egész életében Krisztus békességében és bizonyosságában élhet. Nem a bér tehát a jutalom, hanem az igazi jutalom az, hogy szóba áll velünk a gazdánk, hogy megszólít és elhív magához, hogy munkatársaivá léptet elő. Ajándék az, hogy dolgozhatunk az Ő szőlőjében és ráadás az, hogy van jutalmunk, hogy van örök életünk. Gyermekkorom egyik kedves ifjúsági énekével szeretném befejezni:

„Jöjj az Úr vár reád, jöjj amíg ifjú vagy!
Életed tavaszát, derűjét neki add!
Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,
Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé!

Ámen.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn 3,16

Tisztelettel: Mészáros Zoltán

http://www.bonyhad.reformatus.hu
http://www.bonyhadireformatusok.network.hu
http://www.bonyhadireformatusok.blogspot.com