A gyülekezet növekedésének kulcsa

Olvasmány: ApCsel 6,1-7.

„Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” ApCsel 6,7.

Sokan olvastuk református bibliaolvasó kalauzunk szerint az elmúlt napokban ezt a fejezetet az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből. Az első gyülekezet életébe enged bepillantást ez a néhány mondat. Úgy szokták nevezni: jeruzsálemi ősgyülekezet.  A mai vasárnappal kezdődik az egyetemes imahét. A 2011. évi imahét témáit a Jeruzsálemi ortodox egyház állította össze.  Az első nap témája a jeruzsálemi egyház bemutatása az Apostolok Cselekedeteinek könyve alapján. Ezért szeretnék ma én is ezzel a témával foglalkozni.

A jeruzsálemi ősgyülekezetről általában az az elképzelés él bennünk, hogy ez a gyülekezet az, ahol még minden volt. Valóban sok szépet és jót olvasunk mindarról, ami ott az első keresztyén gyülekezet életében megvalósult. De a Biblia sohasem akarja szépíteni a valóságot, így a problémákról is őszintén ír. Így itt is, az ApCsel 6. fejezetének elején, arról hallunk, hogy ez a gyülekezet sem volt tökéletes gyülekezet. Hozzánk hasonló emberek voltak az akkori gyülekezeti tagok is, akik ugyanúgy követhettek el hibákat, mint ahogy mi is. Hallunk arról, hogy valami viszály támadt ott a gyülekezet tagjai között, megtudjuk azt is, hogy mi volt ennek a konfliktusnak az oka, és hogy milyen megoldást kerestek rá az apostolok, és végül, hogy mi lett mindennek az eredménye.

A történet elején azt olvastuk, hogy erre a gyülekezetre az volt jellemző tanítványok száma folyton növekedett. Aztán jött egy konfliktushelyzet, amikor elakadtak a dolgok. Miután azonban a problémákat sikerült közösen megoldaniuk, helyre állt a rend, s a gyülekezet újra növekedő közösség vált.

Mi a kulcsa ennek a növekedésnek? Mit tehetünk azért, hogy a mi gyülekezetünk is ilyen növekedő közösséggé legyen? Erre keressük ma a választ.

1.      A konfliktushelyzet.

„Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.” (ApCsel 6,1).

    Arról hallunk itt, hogy bizonyos feszültség és viszálykodás jelenik meg a gyülekezet egyes tagjai között. Keresztyének között ilyesmiről hallani mindig megdöbbentő és szomorú. S ráadásul már az első gyülekezetben, az első hívők között is ez lett volna a helyzet? A Biblia őszintén beszél nekünk a jeruzsálemi ősgyülekezetről, amikor elmondja, hogy valóban így volt, a gyülekezeten belül egy konfliktushelyzet alakult ki két csoport között. A zúgolódás pedig mindig sok rossznak a forrása és mindig megosztja az egységet.

Mi miatt zúgolódtak, és kik voltak ezek a görögül beszélő zsidók, akik a héberekkel ellentétbe kerülnek?

A zsidóság korán szétszéledt a Földközi-tenger egész medencéjében. A pünkösdi történetet olvasva arról hallunk, hogy több mint tízféle népből jöttek oda a nagy ünnepre izraeliták. Ők vallásukat tekintve megmaradtak zsidóknak, de annak a népnek a nyelvét beszélték, amelyik között éltek. A diszpóra, vagyis a szétszórtságban élő zsidók közül sokan, amikor megöregedtek, visszatelepültek Jeruzsálembe, ők általában görögül beszélő zsidók voltak. Közülük többen hittek a Jézusról szóló evangéliumban és keresztyénekké lettek és csatlakoztak a jeruzsálemi ősgyülekezethez. A Jeruzsálembe visszatelepült és keresztyénné lett zsidók között sokan voltak özvegyek és egyedülállók, ezekről pedig a gyülekezet gondoskodott. A diakónia, a szeretetszolgálat tehát kezdettől fogva jelen van a keresztyén gyülekezet életében. Mivel kezdetben minden gyülekezeti munkát az apostolok végeztek, így az a szeretetszolgálati munka is az ő feladatuk volt. Ez pedig nagyon is időigényes és fáradságos munka volt.

Közben pedig a tanítványok száma folyamatosan nőtt, az apostoloknak is egyre több lett a munkájuk. Amikor pedig valaki túlterhelt, akkor már nem tud igazán minőségi munkát végezni. Előfordulhatott, hogy kifelejtettek egy két özvegyet, vagy nem tudtak mindenkire egyformán elég időt fordítani. A túlterheltség miatt előfordulhattak ilyen hibák az apostolok munkájában, és ezt egyesek a személyük elleni sértésnek vették.

Úgy látszik, hogy az első keresztyének között is voltak az érzékenykedő emberek. Ahelyett, hogy sérelmüket őszintén elmondták volna az apostoloknak, inkább rosszindulatú gyanúsítgatással folytatták az érzékenykedést, ahogy az ma is sokszor szokott lenni. Azt kezdték mondogatni, hogy biztosan azért feledkeztek meg rólunk az apostolok, mert mi jöttmentek vagyunk, mert mi más nyelvet beszélünk. A feltételezést aztán már úgy mondták tovább, mintha tény lenne, vagyis megrágalmazták az apostolokat. Hazugságot kezdtek állítani róluk, hogy elhanyagolják a szolgálatukat, hogy személyválogatók, hogy nem jól végzik a munkájukat. Ebből a rágalmazásból született az a feszültség és éleződött ki az a konfliktushelyzet, amiről itt olvasunk.

Mi az oka annak, hogy ilyen megtörténhet egy keresztyén gyülekezetben? Az egyik oka az, hogy az Istenhez megtért hívő emberekben is tovább él a régi természetük. Nem a Krisztustól kapott új természetük sértődött meg, - az nem sértődékeny - hanem a velünk született régi természet, - az sértődékeny, az érzékenykedik. Szinte keresi az alkalmat, hogy mikor sértődhet meg. Miért? Mert alapvetően hiú, büszke, gőgös és fontossá akarja tenni magát. Adott esetben azzal teszi magát fontossá, hogy elkezd panaszkodni, hogy őt mennyire megsértették.

Bizony azt látjuk, hogy hívő embereket is felhasználhat a gonosz arra, hogy bajt keverjen, fezsültséget támasszon és megossza az egységet, mint ahogyan itt a jeruzsálemi gyülekezetben is történt.

A másik jellemző oka a hívők megsértődésének az, ha valaki úgy van jelen a gyülekezetben, hogy mindig azt várja, hogy őt kiszolgálják. És ezt sokszor még szépen és kegyesen meg is lehet magyarázni. Mint itt, ezek a görögül beszélő zsidók is tették: mivel én messziről jöttem, mivel én már öreg vagyok, mivel én már beteg vagyok, gyertek, szolgáljatok nekem, hiszen ez a kötelességetek.

Valószínű, hogy a jeruzsálemi gyülekezet sok özvegye között sem volt mindenki magatehetetlen és mozgásképtelen. De az senkinek nem jutott eszébe, hogy az apostolok elleni zúgolódás helyett esetleg be kellene segíteni a szolgálat végzésébe. A zúgolódókra jellemző, hogy azt mondják magukban: én azért vagyok itt, hogy kiszolgáljanak, aztán pedig majd jól megbírálom, milyen is volt a kiszolgálás, végül pedig továbbmennek ugyanilyen önző, szolgálatra képtelen lélekkel, mint azelőtt. Jézus azonban egészen másfajta lelkülettel jött közénk és másfajta lelkületre hívja a tanítványait: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságul sokakért.”

2.      A megoldás.

„Nem helyes, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és állítsátok be ebbe a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellet.” (ApCsel 6: 2-4.v.)

Hogyan próbálták megoldani ezt a konfliktushelyzetet az apostolok? Sértegették és rágalmazták őket, de ők nem sértődtek meg. A vádaskodásra és zúgolódásra ők nem vádaskodással vagy panasszal reagáltak. Nem mondták azt, hogy, ha ti így viselkedtek, akkor abbahagyjuk az egészet, akkor itt hagyunk titeket. Mi itt a lelkünket is kitesszük és ez a válasz. Még a hála is elmarad. Nem várunk hálát, de legalább ne bántsatok bennünket. Nem, az apostolok semmi ilyet nem mondtak. Sértődöttség helyet komolyan elgondolkoztak azon, hogy min kellene változtatni a szolgálatukban. Belátták annak tényét, hogy ennyi munkát már ők maguk nem tudnak jól elvégezni. Az szolgálatot, az elkezdett diakóniai munkát nem akarják feladni, ezért döntenek úgy, hogy munkatársakat kell bevonnia szolgátba.

Az apostolok nem maguk között, mutyiba akarták elintézni a dolgot, hanem összehívták a „tanítványok egész gyülekezetét”. A kialakult problémákra közösen keresték a megoldást.

Ami nagyon fontos, hogy az apostolok őszintén és nyíltan mertek beszélnek a problémákról. A kialakult konfliktushelyzetet nem akarták elkendőzni. A megoldáshoz csak ez a fajta őszinte szembenézés valós helyzettel vezethet el. Amit a zúgolódók és vádaskodók a hátuk mögött mondtak, azt most ők mondják ki nyíltan a gyülekezet közössége előtt, hogy nem tudják jól végezni a munkát, amit szeretnének. A megoldás pedig szerintük a munkamegosztás. Vagyis munkatársakra van szükség. Meghatározták a feltételeit is annak, hogy kik lehetnek alkalmasak arra, hogy munkatársakká legyenek. Olyan embereket kerestek, akikről mindenkinek jó véleménye volt. Ez tehát az emberi megítélés szerinti alkalmasság. De ugyanilyen fontos az is, hogy lelki emberek legyenek, vagyis akik „telve vannak Lélekkel és bölcsességgel”.

Az apostolok felismerték és meghatározták saját munkakörüket is: „Mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellet”. Belátták, hogy egymaguk képtelenek minden szolgálatot elvégezni. Készek voltak rá, hogy a munkaterület egy részét másoknak adják át, minden féltékenység nélkül. A maguk szerepét az imádkozás és az ige szolgáltában határozták meg.

Ők tehát nyilvánosságra hozták azt, amit a zúgolódók a sötétben vagy félhomályban akartak tartani. Kiálltak a gyülekezet közössége elé, elismerték a tényeket, hogy valóban szükség van változtatásra, mert ez így nem megy tovább, új szolgatársakra van szükség. Egyháztörténeti jelentőségű fordulat ez a gyülekezet életében. Olyan embereket állítottak be a szolgálatba, akik hiteles keresztyének, jó bizonyságot tudnak mondani róluk, akik újjászületett emberek, mert a Szentlélek lakik bennük, és akiket úgy ismernek, hogy van elég tapasztalatuk, bölcsességük is az emberekkel való foglalkozáshoz. Tehát nem akárkit (csakhogy legyen valaki), nem azt, aki magát ajánlja, hanem azokat, akiket közösen megfelelőnek találnak a Lélek vezetése szerint. Őértük együtt imádkoztak, és úgy bocsátották ki őket a szolgálatba.

3.      Az eredmény.

„Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” (ApCsel 6,7).

A gyülekezet növekedésének kulcsát találjuk itt. Amikor a gyülekezetben egy bűn világosságra jön, és azt felismerik és megvallják, akkor helyre kerülnek a dolgok, és a gyülekezet újra növekedni kezd. Ez a zúgolódás, ami itt a jeruzsálemi gyülekezet közösségében megjelent bűn volt, ami megakasztotta a gyülekezet növekedését. Az apostolok azonban, amikor ez a bűn világosságra jött, nyíltan megvallották és elhagyták, s a problémára pedig közösen keresték a megoldást, így jutottak el oda, hogy a gyülekezet újra növekedésnek indult. Azt olvassuk, hogy még az ellentábor vezetői közül, a jeruzsálemi templom papjai közül is, sokan megtértek és csatlakoztak a keresztyén gyülekezethez.

Új helyzet állt elő, átmeneti zavar támadt, de világosságra hoztak mindent és ezért megszűnt a zúgolódás, a széthúzás. Az apostolok is beismerték: nem tudják jól elvégezni a munkát. Nem mentegetőztek. Minden ott volt Isten előtt, Isten pedig útmutatást adott. Ennek lett az a folytatása, hogy „Isten igéje pedig terjedt, és nagyon meg növekedett a tanítványok száma.”

Mindezt nem lehetett emberi buzgalommal elérni. Ez a Szentlélek munkája volt. Lelepleződött a bűn, vége lett a viszálykodásnak, megszűnt a hajszoltság és a túlterheltség. Ki-ki a helyére zökkent. A Krisztus gyülekezete újra jól működött és ennek jele volt az, hogy egyre többen csatlakoztak hozzá. Az ige arra tanít minket, hogy Krisztus igazi gyülekezetének mindig ilyen növekedő gyülekezetnek kell lennie! Ámen.