Keresztyén értékeink sorozat 4. rész: Van élet a halál után

Lk 16,19-31.

„Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”  Lk 16,19-31

Szeretném folytatni a Keresztyén értékeink címmel elkezdett sorozatot. Mivel húsvét ünnepéhez közeledünk, fontos lenne felismernünk és tudatosítanunk, hogy mit hiszünk mi keresztyének a halál utáni életről. Sajnos a rádióban, televízióban és a sajtóban sok ostobaság és sokféle megtévesztő tanítás hangzik el ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Azt mindnyájan tapasztalhatjuk, hogy egy olyan korban élünk, amikor nagy szellemi zűrzavar uralkodik az emberek gondolkodásában. Az ateista ideológián felnövekedett nemzedékeket ma elárasztják a különböző keleti vallások, filozófiák, és a nyugatról érkező új vallási mozgalmak, szekták tömkelege. Sokféle vallási vezető, filozófus, pszichológus, antropológus nyilatkozik arról, hogy mi az élet, mi a halál, mi van a halál után, mit csinálnak ez elhunytak, úgy, hogy saját elképzeléseit és feltételezéseit hirdeti, aminek azonban semmi valóságalapja nincs. Sokszor a magukat keresztyénnek valló emberek gondolkozásában is keverednek ezek a különböző tanítások.

            Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk magunkban, hogy mi minek tarjuk a Szentírást? Hisszük-e és komolyan vesszük azt, hogy a Biblia Isten Igéje, hogy Isten Szentlelke vezette a Biblia íróit, éppen ezért a Biblia minden szava igaz, és minden időben érvényes. Ha mindezt hisszük és komolyan vesszük, akkor a halál utáni élet kérdésében sem kell nekünk más forrásokból tudakozódnunk, hanem elegendő számunkra, amit a Biblia kijelent. Az evangéliumban Jézus Krisztusnak a halál utáni élet kérdéséről szóló tanítását is megtalálhatjuk. A halál utáni élet kérdéséről sokszor szokták hitetlenkedve mondani ezt a mondatot: „Nem tudjuk, hogy mi van ott, mert még nem jött onnan vissza senki”. Nos, ez a sokat emlegetett és oly szépen hangzó állítás nem igaz. A húsvét örömüzenete éppen arról szól, hogy igenis már valaki visszajött onnan: a feltámadott Jézus Krisztus. Jézus szava tehát a leghitelesebb bizonyságtétel a halál utáni élet kérdéséről, hiszen Ő az, aki járt a halottak között, megjárta a poklot is, és hitünk szerint most a mennyben készít helyet a benne hívőknek. Amit tehát Jézus mond a halál utáni élet kérdéséről, az nem elképzelés, és nem feltételezés, hanem tény. A kérdés igazából itt csak az, hogy mi hiszünk-e Jézusnak, hiszünk-e a Szentírás bizonyságtételének?

A gyülekezeti bibliaóra alkalmain, most hétről-hétre a Lukács evangéliumát tanulmányozzunk, és legutóbb a gazdag és Lázár történetét olvastuk és erről beszélgettünk. Ezért ma ebből az igeszakaszból kiindulva szeretném bemutatni, mit tanít nekünk a Szentírás a halál utáni életről és a mi ezzel kapcsolatos keresztyén reménységünkről.

1.      Van élet a halál után.

„Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolba, kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.” (Lk 16:22-23).

Jézus egészen természetesen és mintegy magától értetődő módon beszél arról, hogy az ember számára a testi, azaz biológiai halállal még nem ér véget minden. Valaki egyszer ezt így fogalmazta meg: a testi halál, életünk mondatának végén nem a pontot jelenti, hanem egy kettőspontot, ami után még folytatás következik. Az anyag, vagyis az emberi test, amit Isten a föld porából vett és embert alkotott belőle, az megszűnik létezni, visszatér a föld porába. De Jézus beszél az emberi lét egy másik valóságáról, az ember személyiségéről, amely tovább él, és amely továbbra is érzékeli és tapasztalja a vele történő dolgokat. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a halál után csak az Istenben hívők maradnak meg, a hitetlenek pedig megszűnnek létezni. Jézus világosan tanít arról, hogy más létformában, de tovább él és létezik minden ember, tehát a nem hívők is.

2.      Nem minden élet folytatódik egyformán

A testi halál után tovább folytatódik minden ember élete, jók és rosszak, hívők és hitetlenek egyformán létező személyiségek maradnak. Azonban Jézus arról is beszél, hogy nem mindenki van azonos körülmények között. Jézus a történet egyik szereplőjéről azt mondja: „felvitték az angyalok Ábrahám kebelére”, a másikról viszont azt: „Amint ez a pokolba, kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét…” Az „Ábrahám kebele” kifejezés itt, az élő Istennel való közösséget, vagyis az üdvösséget, az örök életet jelenti. A másik szó pedig teljesen egyértelmű, Jézus meri használni ezt a kifejezést, hogy pokol, akármennyire szeretnék is a mai, modern teológusok kitörölni ezt a Bibliából. A pokol az Isten végleges távollétének, Istentől való végleges elszakadásnak a helye. Jézus egyértelműen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy az egyik a mennybe kerül, a másik meg a pokolba. Az egyik az Istennel való közösségbe, a másik pedig egy olyan állapotba, ahonnan teljesen hiányzik az Isten jelenléte, és ezen már változtatni nem lehet. A halál utáni létünkben tehát kétféle állapot létezik. Vannak, akik az Istennel való teljes közösségben folytatják létüket, és vannak, akik az Istentől való teljes elszakadás állapotában.

Akármennyire ellenszenves is a ma mindenkivel és mindennel szemben toleranciát követelő liberális közfelfogás számára, ki kell mondanunk azt, hogy Isten Igéje szerint van üdvösség és van kárhozat, és nem minden ember fog halála után a mennyországba jutni, hanem bizony lesznek olyanok, akik a pokolba kerülnek. Harmadik hely pedig nincs, sem semmiféle átmenet vagy közbülső állapot. A purgatóriumról, a tisztítótűzről szóló tanítás téves és Isten Igéjével ellenkező tanítás, amely Pál apostol egyik mondatának félreértésén alapszik.

Jézus az utolsó ítéletről szóló tanításban is világosan beszél erről: „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre”. (Mt 25: 31-34 és 46).

3.      A halál utáni állapotunk a halál előtti állapotunk függvénye.

A harmadik fontos dolog, amit elmond nekünk Jézus ebben a történetben az, hogy van összefüggés az ember földi élete és az örök sorsa között. A történetben szereplő gazdag ember, akinek bűne nem a gazdagsága volt, hanem az, hogy földi élete során nem hitt Istenben és úgy élte le egész életét, mintha nem is létezne Isten, most az Isten nélküliség végleges állapotába, vagyis a pokolba jutott. A szegény Lázár, akinek erénye nem a szegénységben van, hanem abban, hogy hitt Istenben, már itt a földön közössége volt Istennel, a Vele való közösség boldogságában töltheti az örökkévalóságot. A döntő abban, hogy ki hová kerül a halála után, abban van, hogy az élete során ki hogyan viszonyul Jézushoz. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36). Mindnyájan úgy születünk, hogy az Isten haragja van rajtunk az ellene való lázadás, a bűn miatt. Ez alól a harag alól csak úgy kerülhet ki az ember, ha megtér, hisz Jézus Krisztusban. Ez a kétféle állapot van tehát: aki hisz Jézusban, annak örök élete van már itt a földön, aki nem hisz, nem lát életet, az ítélet alatt marad.

4.      A halálunk után már nem lehet változtatni sorsunkon

Az örökkévaló sorsunk annak függvénye, ahogyan földi életünkben éltünk. De amíg a földi életünk során van lehetőségünk sorsunkon változtatni, addig a hálunk utáni állapotunkban már nincs erre lehetőségünk. Ebből a történetből egészen világosan megérthetjük, hogy a halálunk pillanatában végleg eldől a sorsunk, és ezen később már semmi módon nem lehet változtatni. Meghal az egyik, és az angyalok azonnal az Ábrahám kebelére viszik. Meghal a másik, és azonnal a pokolba kerül. És eszébe sem jut, hogy ő onnan kikerülhetne, mert az lehetetlen. Csak azt kéri Ábrahámtól meg Lázártól, hogy az ott elszenvedett kínjain enyhítsenek egy kicsit, ha lehetséges.

A Biblia világosan beszél nekünk arról, hogy csak egy életünk van. Bármennyire is tetszetős és népszerű ma sokak számára a reinkarnáció tana, hangsúlyosan le kell szögeznünk, hogy ez ellentétes a Szentírás tanításával. Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy csak egy életünk van, ez megismételhetetlen, ez pedig azt jelenti, hogy vagy ebben az életben megismeri valaki Jézus Krisztust és hisz benne, vagy pedig a halál után már nincs lehetőség a megtérésre és akkor elkárhozik. Ezért felesleges és igeellenes imádkoznunk a halottakért. Mert ha ők földi életük során hittek Jézusban, akkor örök életük van, ha pedig nem hittek, akkor sorsukon már nem tudunk változtatni.

5.      A túlvilágról nincs visszatérés.

Ma nagyon népszerű és már szinte általánosan elfogadott az a nézet, hogy a halottak lelke visszajár, és hogy különböző módon, de kapcsolat teremthető a túlvilágban levőkkel. Nos, ezt kéri ez a gazdag is Ábrahámtól: „Akkor arra kérlek atyám, hogy küld el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.” (Lk 16:27-28). A gazdagnak adott válaszból azonban kiderül, hogy ez lehetetlen. Az üdvözültek és az elkárhozottak között azt olvassuk, hogy „nagy szakadék” van, és ugyanilyen nagy szakadék, elválasztó korlát van az élők és a halottak között is, nincs innen oda, vagy onnan ide való átmenetre lehetőség. Azoknak a sorsa, akik már meghaltak, eldőlt, ezen változtatni már semmi módon nem lehet. Isten pedig nem is engedi, hogy az övéinek a lelkét bolygassák, és ide-oda hívogassák.

Aki pedig mégis, az Isten határozott tilalma ellenére át akar hatolni ezen a nagy szakadékon, és a spiritizmus eszközeivel megpróbál érintkezni a halottak lelkével, az nem a halottak lelkével fog találkozni, mert az lehetetlen, hanem az ördögi lelkek csalásának csapdájába esik, aminek nagyon tragikus következményei lehetnek az ember lelki egészségére nézve. Ezért tiltja Isten Igéje több helyen is nagyon hangsúlyosan azt, hogy bármi módon kapcsolatot keressünk a halottakkal.

Isten a mi érdekünkben megtiltotta, hogy bármiféle kapcsolatot keressünk az elhunytakkal. Ezért nem imádkozunk mi reformátusok a halottakért és a holtakhoz sem: ezért nem kezd el egy hívő ember az elhunyt szüleivel vagy más szeretteivel beszélgetni, hanem, ha már beszélgetni akar, akkor Istennek köszöni meg, hogy adta őket, és egyedül Istentől várja és kéri a segítséget is.

6.      Az elveszettség állapotából egyedül Jézus menthet meg.

A történet végén még van egy fontos üzenet, amit Jézus nagyon hangsúlyozni akar, ezért kétszer is elmondja, hogy egyedül Isten Igéje menthet meg minket a pokoltól. Ez a gazdag aggódni kezd a testvéreiért. Ott már világosan lát. Ott már látja, hogy Isten nélkül élt, és azok is úgy élnek. És aki Isten nélkül él, az Isten nélkül fog meghalni, és Isten nélkül kell eltöltenie az örökkévalóságot. Ettől akarja megmenteni az öt testvérét. Ezért szeretné elküldeni hozzájuk Lázárt, hogy figyelmeztesse őket erre. De erre a javaslatra a válasz egy határozott nem. Innen már nem megy oda senki: hát akkor hogyan lehet segíteni rajtuk, mi a megoldás? A válasz így hangzik: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!” (Lk 16:29). Mózes és a próféták az akkori Szentírásnak, az írásba foglalt Ószövetségnek a megjelölése volt. Vagyis Isten válasza a rokonai lelki üdvéért aggódó ember számára az, hogy van Bibliájuk, hallgassanak arra. Neked is volt Bibliád, mégsem hallgattál rá, ezért kerültél ide. Ha ők felismerik, hogy a Biblia Isten üzenete, hisznek Istennek és engedelmeskednek neki, akkor ez a hit megmenti őket a kárhozattól, akkor meg fognak menekülni. Isten Igéjének a hatalmáról beszél itt Jézus. Arról, hogy a Szentírás üzenete a teljesen hitetlen ember szívében is hitet támaszthat, hogy az, aki addig Isten nélkül élte az életét, tehát elveszett ember volt, eljuthat oda, hogy kapcsolatba, közösségbe kerül Vele, már itt az övé lesz az örök élet, az üdvösség.  Már itt elkezdődik számára az Isten országa, és a testi halál után ez teljesedik ki. Egyetlen útja a megmenekülésünknek: Isten Igéjének a komolyan vétele, a szívünkbe fogadása, az annak való engedelmesség.

Összefoglalva az Ige üzenetét megvallhatjuk keresztyén reménységünket, mely szerint van élet a halál után. A földi életnek van folytatása, de nem mindegy hogy hol és milyen állapotban. „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg…” (Jel 14:13), mert van mennyország és van pokol. Van összefüggés a földi életünk és az örök életünk között. Akinek már itt közössége van Istennel, annak lesz odaát is. Aki itt a földön Isten nélkül élte az életét, és úgy halt meg, hogy nem hitt az Istenben, az ott is nélküle marad. Megtérni, életünkön és sorsunkon változtatni csak itt lehet. De van megoldás mindenki számára, van Bibliánk, kezünkben van az evangélium, az Isten szeretetéről és megbocsátó kegyelméről szóló örömhír: „Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz…” (ApCsel 16:31). Ámen.