Keresztyén értékeink sorozat 8. rész:

A házasság és az elválás kérdése

Olvasmány: Mk 10:1-12.

„Mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” Mk 10:6-9.

A keresztyén értékeink címmel elkezdett sorozatunkban ma a házasság és az elválás kérdéséről szeretnék beszélni. Nagyon fontos kérdés ez nemcsak a keresztyén ember számára, de az egész mai társadalom számára.

Ma azt tapasztalhatjuk, hogy sokan már egyáltalán nem tekintik értéknek a házasságot. Az együttélés ma már teljesen elfogadottá vált. Ma már nemcsak a fiatalokról mondható el az, hogy nem sietnek házasságot kötni, ezért inkább együtt élnek, hanem az idősebb generáció körében is egyre többen vannak, akik divatja múlt és felesleges dolognak tartják a házasságot. A mindennapi élet sok területén azonban az együttélés sok rendezetlen és tisztázatlan helyzetet teremt, ezt próbálja az állam valamilyen módon szabályozni, bevezetve a regisztrált élettársi kapcsolat fogalmát.

De nemcsak az a baj, hogy kevesen kötnek házasságot, hanem az is, hogy azok közül, akik házasságot kötnek, kevesen tartják értéknek a házasságot. Az emberek nemcsak könnyelműen mennek bele a házasságba, de könnyelműen el is dobják maguktól.  A XX. század közepe óta a válások száma feltűnően megnőtt. Míg régebben a válás kivételes jelenség volt, különösen a falusi környezetben, addig a mai modern társadalomban szinte mindennapivá vált.

De nemcsak a világban uralkodott el ez a lelkület, hanem sajnos a magukat keresztyénnek valló emberek között is. Egyre többször hallani, hogy gyülekezetbe járó, hívő emberek házassága felbomlik, de azt is tapasztalhatjuk, hogy egyre több az elvált lelkipásztor.

Azt tapasztaljuk, hogy a házasság tisztaságáról beszélni még keresztyén körökben is egyre kényesebb kérdés. A Szentírás alapállása ugyanis annyira eltér ezen a ponton a mai közfelfogástól, mint talán sehol máshol. Napjainkban kimondottan kényelmetlen és kínos lehet ezt a kérdést, akár egy igehirdetésben is szóvá tenni. Egyik lelkész kolléga ironikusan állapította meg: Ellenségeket akarsz magadnak, vedd elő a házasság tisztaságának témáját. Éppen ezért szeretném már az elején leszögezni, hogy nem fogok személyeskedni, nem az a célom, hogy ma bárkit is „kiprédikáljak” a szószékről. Nem akarok mást, csak azt elmondani, hogy mit tanít a Biblia a házasságról és felmutatni a keresztyén házasság értékét, amit jó lenne mindnyájunknak újra felfedezni és nagyon komolyan venni.

1.      A házasság, mint férfi és nő egysége.

„Mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.” (Mk 10:6-8).

Tulajdonképpen ez az emberiség örök időktől való problémája. A felolvasott igéből kiderül, hogy nem volt jobb a helyzet Jézus korában sem. A válás nemcsak a pogány világban, de az Isten választott népének körében is elterjedt dolog volt. A mózesi törvények révén viszonylag egyszerű és könnyű volt egy zsidó férfinak elválnia a feleségétől. Ebben a kérdésben sok visszaélés történt, a vallást illetően a farizeusok sem voltak egységesek, éppen ezért fordulnak most Jézushoz, tőle kérve tanácsot.

Amikor Jézust az elválásról kérdezik, ő a házasságról kezd beszélni. Nem a tilalmakat sorolja fel, hanem Isten eredeti gondolatát és szándékát a házasságról. „Elhagyja apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé nem két test, hanem egy.” Isten célja a házassággal tehát nem más, mint az ember egysége, boldog összetartozása élete párjával.

 Mózes első könyve úgy beszél a teremtésről, hogy „Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.” (1Móz.5,1-2). Vagyis a férfi és a nő együtt ember, együtt hasonló Istenhez, és együtt viseli a legnagyobb nevet, hogy ők Isten-képűek. Nem külön a férfi magában, és nem is a nő magában, hanem együtt. Így áldotta meg őket Isten, és ezért szép szokás, hogy azok, akik megtalálják egymást, és valóban mindig egymásért szeretnének élni, azok kérik is ezt az áldást Istentől a maguk szövetségére az esküvőjük napján.

Az emberek fejében mégsem az áldás, és az egységre hívó isteni akarat van, hanem tilalmak és ezzel kapcsolatos rossz emlékek és talán rossz lelkiismeret.

Maga a Teremtő bízott meg minket azzal, hogy képviseljük őt, hozzuk be az ő szeretetét ebben a világba, azzal, hogy műveljük és őrizzük a földet, amit nekünk adott. Maga az a tény, hogy emberek vagyunk, már önmagában hivatás. Mennyivel inkább így van ez a házasságban, amikor ott van mellettünk valaki, akinek a boldogsága, a lelki békéje, még az üdvének egy darabja is a mi kezünkbe van letéve. A házasság célja: tükrözni Istent! Isten lényegéhez tartozik az egység, ezért csak az egymással egységben élő házaspár képes tükrözni őt. A jó keresztyén házasság Isten dicsőségét szolgálja, élő bizonyságtétel. A keresztyén ember számára ezért a házasság nem lehet magánügy csupán, hanem Istentől kapott megbízatás is! Az új alkotmánnyal kapcsolatban hallhattuk: „A vallás a legszemélyesebb közösségi ügy, közügy.” Nos, ezt mondhatjuk el a keresztyén házasságról is. A keresztyének tiszta házassági élete a legszebb és leghitelesebb bizonyságtétel a Teremtő Istenről.

2.      A házasság, mint férfi és nő életre szóló szövetsége

„Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Mk 10:9).

Jézus korában a házasság és az elválás kérdésében nem volt egységes álláspont. Azt viszont láthatjuk, hogy Jézus nagyon világosan és határozottan kijelenti, mi Isten akarata a házassággal kapcsolatban: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” Ez bizony kemény beszéd volt. Jézus tanítványai sem fogadták ezt olyan könnyen. Máté evangéliumában azt olvassuk, hogy amikor a tanítványok hallották Jézusnak a farizeusok kérdésére adott válaszát akkor bizony így szóltak: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó házasodni.” (Mt 19:10).

De vizsgáljuk meg azt is, hogy milyen szövegkörnyezetben fogalmazta meg Jézus azt a kijelentését, hogy nem szabad elválni. Márk evangélista arról számol be, hogy a farizeusok azért teszik fel ezt a kérdést, hogy „kísértsék” vagyis, tőrbe csalják Jézust. A farizeusok tehát nem Isten akaratát kutatják, hanem Jézus ellen keresnek okot, hogy vádolhassák őt. Egy mózesi törvényre hivatkozva ugyanis a legkisebb kifogás is elegendő volt ahhoz, hogy egy férfi megváljon feleségétől: „Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy küldje el a háztól.”(5Móz 24:1). A farizeusok tudták, hogy a közvélemény megosztott abban a kérdésben, hogy hogyan értelmezhető a „nem kedvére való” kitétel. Egy szigorúbb, rabbinikus irányzat szerint ezt csak a házasságtörés merítette ki, egy másik liberálisabb iskola azonban gyakorlatilag minden panaszra kiterjesztette ezt. Várható volt, hogy Jézus majd nem tud jól kijönni ebből a helyzetből. De a farizeusoknak pontosan ez volt a céljuk.

Jézus nem megy bele a vitába, hanem a teremtő Isten eredeti szándékára mutat rá, miszerint Isten férfivá és nővé teremtette az embert, akik házasságban egy testté lesznek. „Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” – ebben a mondatban foglalja össze Jézus a válaszát. Jézus tehát a válás lehetetlen voltát és a farizeusok kérdésének hiábavalóságát mutatja meg. Akármi is legyen a tapasztalatunk, akármit is látunk magunk körül, nem téveszthetjük szem elől, hogy Jézus Krisztus a válást elfogadhatatlannak nyilvánítja. Ez azt jelenti, hogy sohasem mondhatjuk azt, hogy a házassági elválás Isten szerint való, akaratának megfelelő, vagy semleges esemény. Isten eredeti terve és szándéka ma is áll minden házasságra nézve: ha ketten egy testté lettek, Isten csodálatos műve következtében, ember hogyan szüntethetné azt meg?

Ma sokat hallani a házassági szerződésről. Főleg a gazdag és nagy vagyonnal rendelkező emberek körében vált ez divatossá. A házassági szerződés arról szól, hogy a házastársak írásban rögzítik, ki milyen vagyont hozott a házasságba és kölcsönösen megegyeznek abban, hogy a házasság felbomlása esetén kit mi illet meg. Ez a gondolkodás a házasságot egyfajta közös vállalkozásnak fogja fel. A szerződő felek előre megállapítják a feltételeket, ki mit hozott és ki mit tesz, s ha a vállalkozás nem működik, akkor akár fel is lehet bontani a szerződést.

A Szentírás azonban nem házassági szerződésről, hanem házassági szövetségről beszél. A szerződést fel lehet bontani, de a szövetséget nem. Ha az egyik fél hűtlen is lesz, a másik felet a szövetség kötelezi. Isten szövetségre lépett az ő választott népével, és Isten részéről ez a szövetség felbonthatatlan, amit a nép hűtlensége sem tesz érvénytelenné.

A biblia a férfi és nő közötti házasságot szövetségnek („berit”) nevezi. A házasság nem emberi találmány, és nem az emberiség társadalmi (evolúciós) fejlődésének eredménye, hanem az Isten által szerzett lelki és testi szövetség.

A világ szereti intézménynek nevezni a házasságot, de ez nem intézmény. A kórház, a Polgármesteri Hivatal, az iskola, vagy a tűzoltóság az intézmény, de a házasság nem az, még ha azzá is szeretnék tenni. A házasság, és a család lényege vész el, ha intézménnyé tesszük. Isten nem intézményt hozott létre, hanem egy tökéletes szövetséget felnőtt nő és felnőtt férfi között. Ez a tökéletes házassági szövetség az első emberpár bűne miatt torzult el. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a házassági szövetség idejét múlt lenne Azoknak az embereknek, akiknek szívében él az Isten szeretete, és a másik fél tiszta szeretete azok a házassági szövetségben az ember beteljesedését tapasztalhatják meg.

3.      Az elválás lehetőség vagy bűn?

„Mit parancsolt nektek Mózes? Azok azt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta Mózes nektek ezt a parancsolatot…” (Mk 10:3-5.).

            Azok számára, akik komolyan veszik Isten Igéjét fontos kérdés ez, hogy akkor egy keresztyén embernek szabad-e elválnia? A kérdés tehát az, hogy a válás megengedett lehetőség vagy bűn?

            Erre a kérdésre is választ találunk ebben az igerészben. Jézus a hozzá álnok szándékkal közeledő és az Isten Igéjét elferdítő farizeusoktól visszakérdezi a törvény szavát: „Mit parancsolt nektek Mózes? Ők pedig szépen felmondják a megfelelő igerészt. A törvény betűjét ismerik, de Isten Igéjének értelmét valójában nem fogják fel, az ő lelkületük mesze van az Isten gondolkodásától. Valójában nem az Isten akaratának akarnak eleget tenni, hanem a maguk akaratához keresnek igazolást az Isten törvényéből.

De Jézus válasza újból leleplezi őket, és leleplez mindnyájunkat: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt.” (Mt 19:8). Isten akarata ellen való dolog a válás. Jézus arra figyelmezet, hogy Mózes nem „elrendelte” a válást, ahogy a farizeusok fogalmaznak, hanem csak „engedte” a nép keményszívűsége miatt. Jézus szerint azonban ez nem jelenti  a válás legalizálást, és főleg nem  a törvénybe iktatását, mint ahogy azt  a farizeusok teszik. A válás nem tekinthető olyan „normális” eseménynek, amit akár Isten törvényével is igazolható lenne.

Ha egy házasság felbomlik, annak oka az ember kemény és bűnös szíve. De ezt csak akkor fogja meglátni és elismerni, és csak akkor tud megváltozni, ha Isten eredeti szándékát felismeri a házassággal kapcsolatban. Aki pedig felismeri Isten eredeti szándékát a házassággal kapcsolatban, annak többé nem a házasság felbontása és az elválás lesz a fontos kérdés, hanem a házasság megmentése és Isten rendelésének betöltése.

Jézus tehát a farizeusokkal ellentétben nem akarja legalizálni a válást, de elfogadja annak tényét, hogy van úgy, hogy annyira elmérgesedik egy házastársi kapcsolat, amikor Isten eredeti szándékával ellentétben a házastársak mégis elvállnak. Ez azonban sosem a „jó” megoldás, legfeljebb a két rossz közül a kisebbik rossz. Jézus reálisan gondolkodik az emberről, miközben a házasságot felbonthatatlan köteléknek nevezi, ugyanakkor azt is elismeri, hogy van olyan eset, amikor lehetetlen az együtt maradás. Erre utal Jézus, amikor azt mondja: „a paráznaság esetét kivéve” (Mt 19:9).

Minden házasság, amely válással végződik, az ember bűne miatt bomlik fel. Nem Isten akarata szerint való dolog, nem is igazolható Isten Igéjével, de tényét elfogadja Jézus, mint ami az ember keményszívűségének következménye.

Az elválás tehát a keresztyén ember számára nem egy szabadon választható lehetőség, nem megengedett „alternatíva”, hanem bűn. De azt is tudnunk kell, hogy mint minden más bűnre, erre is van Istennél bocsánat. Bocsánatot azonban csak az kaphat, aki a bűnt valóban bűnnek ismeri el, valóban bánkódik miatta, és szeretne megváltozni vagyis megtérni a „keményszívűség” állapotából.

Gondoljunk arra az esetre, amikor Jézus a Jákob kútjánál beszélget azzal a samáriai asszonnyal, akinek korábban már öt férje volt, most pedig együtt él egy férfival, aki nem férje. Íme, a keményszívűség, a bűn következménye egy ember életében. Rendezetlen viszonyok, összekuszálódott kapcsolatok. Nagyon is modern képe lehetne ez a samáriai nő a mai viszonyoknak. A paráznaság és a házasságtörés ténye nyilvánvaló ennek az asszonynak az életében. Nincs rá mentség és nincs jó megoldás arra, amit a bűn elrontott, de van rá bocsánat. Miután az asszony megvallja a bűnét és Jézusban felismeri a Szabadítót, bűnbocsánatot nyer és új emberré lesz.

Jó tudni nekünk a házassággal kapcsolatban is azt, hogy „… az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet”. (Lk 19:10). Jézus, aki elítél minket keményszívűségünk miatt, felmutatja a kegyelem lehetőségét is.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész

(Bonyhád 2011.05.15.)