Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát

Igerész: Luk 10,1-16

• Luk 10,1-3. – Menjetek!

A Lukács evangéliumának sajátossága az, hogy a tanítványok kétszeri kiküldéséről beszél, mégpedig először a tizenkettő, aztán pedig a hetvenkettő kiküldéséről. A szám mindkét esetben jelképes üzenetet is hordoz.  A 12 azt jelentette, hogy jelképesen az egész Izraelhez küldi Isten üzenetét. A 72 pedig az egész emberiséget jelképezi, mert a zsidók szerint ennyi népből áll az emberiség. (A szám 72 vagy 70 azért ingadozik, mert az 1Móz10. fejezete sorolja fel a népeket, s itt a héber szöveg 70, míg a görög fordítás 72 népnevet említ). Mindenképpen azt fejezi ki a szám, hogy Jézus most az egész emberiségre tekint az evangélium üzenetével. Kettőként küldi ki őket, mert a zsidó jogrend szerint két tanú egybehangzó vallomása érvényes.

Jézus kiküldő beszéde az aratás hasonlatával kezdődik. Ez a Jóel 4,13 szerint a végső ítélet képe. Jézus magyarázatában azonban ez az aratás azonban, nem az ítéletet, hanem az evangélium hirdetését jelenti. Erre sok munkás kell. Istené az aratás, ő állít munkába, egyedül ő teheti meg azt, hogy az ember az evangélium hirdetésének alkalmas eszköze legyen.

Jézus egyszerű felszólítással küldi ki tanítványait: Menjetek! Nem várja, hogy a világ jöjjön el hozzá, Ő jött az emberek közé, és tanítványait is küldi az emberek közé. „Mint bárányokat a farkasok közé”, ez arra utal, hogy Izrael érezhette magát így a pogány népek között.

Nincs semmi nyoma annak, hogy a tanítványok valóban a pogányok közé mentek volna, sőt minden jel arra mutat, hogy a zsidóság körén belül maradtak. Akkor pedig ez a kép azt jelenti, hogy Isten országa szempontjából nincs különbség zsidó és pogány között, ahogyan azt már keresztelő János is hirdette. Az evangélium üzenet annyira új, hogy a tanítványok Izraelben is úgy járnak vele, mint ahogyan Izrael érezte magát a pogányok között.

• Luk 10,4-6. – Békesség néktek!

Jézus most is megtiltja küldöttjeinek az erszényt, a koldustarisznyát és a sarut, vagyis külsőleg is felhívja figyelmet különleges küldetésükre (9,3). Az útközben való köszöntést megtiltja, talán azért mert az keleti szokás szerinti köszöntés túl körülményes volt. Annál inkább hangsúlyozza, hogy az házba lépéskor békességgel köszöntsék a ház népét. Jézus nem vezet be új köszöntési formát, hanem azt használja, amelyet abban az időben mindenki használt a sémi nyelvterületen. A békesség kívánása átfogta az élet minden területét, mintha ma minden jót kívánnánk. Jézus szerint a békesség, amellyel elküldi tanítványait, továbbterjed és békességet teremt. Jézus születésekor felhangzott a béke híre (2,14). Jézus most ennek a programnak a megvalósulását hirdeti, amikor a 72 tanítványát jelképesen az emberiséghez küldi.

• Luk 10,7-12. – Közel jött isten országa

Jézus meghagyta tanítványainak, hogy ne járjanak házról házra, titkos politikai küldetés benyomását keltve. Ne kívánják meg a különleges vendéglátást. Elégedjenek meg azzal, ami a háziaknak van. Azt viszont ne tekintsék ajándéknak, mert „méltó a munkás a maga bérére”. Jézus ezzel a tanítványainak igehirdető szolgálatát munkának, és ezért megélhetési alapnak tekinti. Jézus arra szólítja fel tanítványait, hogy ne törődjenek a zsidóság étkezési szokásaival, amit eléjük tesznek, azt egyék meg. A rabbinista étkezési szokások ugyanis elválasztották egymástól az embereket, nehogy tisztátalanokká legyenek.

            Jézus valamennyi rendelkezésével arra hívja tanítvány, hogy egyedül a küldetésük teljesítésével törődjenek. Ez pedig azt jelenti, hogy gyógyítsanak és isten országa közeledtét hirdessék. Isten országának közelsége pedig Jézus közelségét jelenti. A tanítványok jelenléte egy-egy helyen így egy egészen rendkívüli alkalom, amelynek komolyságát a por leverésével hangsúlyozza (9,5). Ahol a Jézusról szóló evangélium megszólal, ott Isten ajánlja fel a kegyelmét. A por leverése emlékeztet az ítéletre, de figyelmeztet is, hogy most még itt van a kegyelem ideje. A tanítványok nem azért verik le a lábukról a port, hogy ítéljenek, hanem, hogy újra elmondják: Eljött az Isten országa! Sem a tanítványa, sem az egyház nem hívatott arra, hogy ítéletet mondjon. Feladata mindig a bizonyságtétel isten megjelent szeretetéről szóval és tettel.

• Luk 10,13-16. – Elmulasztott alkalmak.

Lukács itt mondja el Jézus jajkiáltásait a három várossal kapcsolatban. Mind a három a Galileai-tenger északi részén fekszik, egymáshoz közel, 9 km körön belül. Khorazin neve csak itt fordul elő. Betsaidát a kenyér csodával kapcsolatban említi Lukács (9,10). Kapernaum pedig Jézus működésének fő központja volt. Tirusz és Szidón pogány kikötővárosok a Földközi-tenger partján, amelyek gazdagságuk mellet erkölcstelenségükről voltak híresek. Jézus ezt a két erkölcstelen várost állítja szembe, azzal a másik hárommal, amelyben ő működött. Még azok a pogány városok is megtértek volna annyi jel láttán. Jézus jelenléte kivételes alkalom volt megtérésükre, ezt azonban elmulasztották, s ezzel kiszolgáltatták magukat az ítéletnek. A záró mondta teszi érthetővé, hogy miért beszél éppen itt Jézus erről az esetről. Nemcsak az ő személyes jelenléte, hanem igehirdetőinek megjelenése is ilyen döntő alkalom, amely ugyanúgy az ítélet és a megtérés lehetőségét adja elénk.

• Kérdések:
  1. Hogyan jellemzi Jézus a misszió ügyét a tanítványai számára?
  2. Miért nem vihetnek a tanítványok semmit magukkal?
  3. Mit jelent az, hogy senkit sem köszönthetnek útközben?
  4. Mit jelent a békesség köszöntés?
  5. Miért kell egy helyen ugyanabban a házban megmaradniuk?
  6. Mit mond Jézus az étkezési szokásokról?
  7. Milyen faladattal bízza meg Jézus a tanítványokat?
  8. Mire utal a por leverése a lábakról?
  9. Milyen következményekkel jár a tanítványok elutasítása?
  10. Mit akar Jézus a három város példájával szemléltetni?